Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
kézigránát
Nyitókép: Pixaby

Politikai ügy lett az újdörögdi katonai gyakorlótéren történt gránátbalesetből

Március 21-én a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén felrobbant egy kézigránát egy kormánytisztviselő kezében. A nő mindkét kezét elvesztette, a mellette álló katonai kiképző is súlyosan megsérült.

A tisztviselő sajtóértesülések szerint a Miniszterelnökség egyik titkárnője, aki az Adaptív Védelem elnevezésű kormányzati program keretében vett részt a gyakorlaton.

A Tisza Párt katonai szakpolitikusa, Ruszin Szendi Romulusz volt vezérkari főnök azt állítja, hogy a civilek nem teljesen önként jelentkeztek erre a kihívásra. "Nagyon melegen volt ajánlott, nagyon sok ilyen üzenetet kaptam különböző forrásokból. Nem biztos, hogy így van, de fölöslegesen szerintem nem kerestek volna meg az emberek ezekkel az információkkal, hogyha nem lenne valami valóságalapjuk. Az, hogy éles kézigránátot dobjunk, az az alapkiképzés vége. Amikor én itt kezdtem nagyon régen, akkor nekünk négyhetes alapkiképzés volt, és utána indult a szakalapozó képzés. Annak a végén dobtunk gránátot, aztán volt 10 hetes alapkiképzésünk, és azért dobtunk mindig a végén kézigránátot, mert nem csak arról szól a történet, hogy tudja fizikailag a kellő távolságba eldobni a gránátot, állva, térdelve, fekve. Nem csak arról szól, hogy a technikája jó legyen a kézigránát-dobásnak. Itt kell az a rendfegyelem, pedantéria, kell az a szocializáció, kell az a magabiztosság, kell az az alapvető honvédelmi ismeret, hogy ne legyen probléma egy ilyen gránáteldobásnál" – magyarázta.

Az ügyben a szocialista Gurmai Zita az Országgyűlés plenáris ülésén azonnali kérdést tett fel Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiben ő is azt állította, hogy a jelentkezés nem volt önkéntes.

"Az Adaptív Védelem nevű programban kormánytisztviselőket toboroznak önkéntes alapon, de a részvétel sok helyen erősen ajánlott. Ez nem önkéntesség, ez kényszer" – közölte.

Orbán Viktor szerint Gurmai Zita szégyellhetné magát, mert politikai célokra használ fel egy tragédiát.

"Minden kormánytisztviselőt, aki vállalja a katonai kiképzést, rendkívül nagyra értékelünk és becsülünk. Ez egy önkéntes vállalás, amit ön állított, ez egy ocsmány, megismétlem, egy ocsmány hazugság. Ön azt állítja, hogy bárkit bármire kényszerítettek volna ennek a balesetnek a kapcsán, ez pedig nem más, mint a legsúlyosabb, sunyi, alattomos visszaélés egy emberi tragédiával politikai cél érdekében" – jelentette ki.

A baleset után vizsgálat indult, az Adaptív Védelem programot pedig leállították.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×