Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.57
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Pásztói Zsolt

90 éves sofőr okozott balesetet Gazdagréten

Az idős nő nem adta meg az elsőbbséget, amikor be akart jutni egy áruházhoz, hatalmas karambol lett az eset következménye.

A 90 éves asszony autójával a XI. kerületi Rétköz utcában haladt a Gazdagréti út felé, amikor a kereszteződéshez érve át szeretett volna hajtani az egyik diszkontáruházhoz, de ekkor nem adott elsőbbséget egy, a Gazdagréti úton lefelé tartó másik autónak, így elkerülhetetlenné vált az összeütközés – írja a BudaPestkörnyeke.hu portál.

A másik autó olyan erővel csapódott az idős nő kocsijának bal oldalába, hogy az asszony járműve megpördült, és

a járdán keresztül vágva háttal a bevásárlóközpont előtti dombra sodródott, kis híján kidöntve az áruház zászlótartó rúdjait.

A másik kocsi szintén megpördült és a felfelé tartó oldalon állt meg, menetirány szerint. A balesetet okozó 90 éves nő be volt kötve,

az óriási ütközés miatt mégis megsérült.

A portál értesülései szerint a helyszínre kiérkező budapesti hivatásos tűzoltók – a mentők segítségével – a jobb első ülés hátradöntése után a jobb hátsó ajtón keresztül emelték ki az asszonyt, akit azonnal kórházba vittek.

A másik sofőr nem sérült meg és a járdán sem tartózkodott senki, amikor megtörtént a baj. A tűzoltók áramtalanították az összetört autókat, a Fordot pedig letolták az úttestről.

Fotó: Pásztói Zsolt, BudaPestkörnyéke.hu

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×