Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

Augusztus elsején lesz 77 éve, hogy forinttal fizetünk Magyarországon

Az évforduló napján különleges programokkal várják a látogatókat 16 és 22 óra között a Pénzmúzeumban.

"A forint a fiorino szóból ered, és a magyar történelem során eddig több mint 450 évig volt fizetőeszköz Magyarországon, most kedden a 77. születésnapját ünnepeljük" – mondta az InfoRádióban Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

A pengő után, 77 évvel ezelőtt, nem volt egyértelmű, mi lesz az új fizetőeszköz neve, de kulcsszerepe abban rejlett, hogy 1946. augusztus 1-i bevezetésével lezárult egy másfél éves hiperinflációs korszak. Megszűnt a krónikus áruhiány, tervezhetővé váltak a bér-és árviszonyok, és visszatért az emberek fizetőeszközbe vetett bizalma. Bevezetése valóban mérföldkő volt hazánk életében.

Hergár Eszter kiemelte,

az az arany szolgáltatta a forint bevezetésének az alapját, amelyet a Magyar Nemzeti Bank dolgozói az Aranyvonaton menekítettek ki a II. világháború utolsó hónapjaiban.

Az első forintot 1325 körül verték, I. Károly idejében, a leghíresebb pedig Károly Róbert aranyforintja volt. Ez az olasz fiorino d'oro, azaz firenzei aranypénz nevéből származik. Volt forint Mátyás király idejében is, és forint volt az első magyar nyelvű pénzek megnevezése is 1848-ban. Az első papírpénzek a Kossuth-bankók voltak az 1848-49-es szabadságharc idején.

A szakértő szerint az első forint-bankjegyeken még nem szerepeltek híres személyiségek, hiszen az első két forintbankjegy a 10 és a 100 forintos volt, és egyedülálló módon a pénzeken – éppen a gyorsaság miatt – a pénzjegynyomda két dolgozója szerepelt. A 10-esen Czeffer Mihály gépmester volt, a 100-ason pedig egy Várszegi Gizella nevű berakónő idealizált képmása tűnt fel. "Ez egyébként a kor szimbólumát is megjelenítette, hiszen a férfi kezében az ipar szimbóluma, a kalapács szerepelt, míg a 100 forintos nő alakja kezében pedig a mezőgazdaság szimbóluma, a búza és a sarló volt látható" – mondta Hergár Eszter.

Fortepan / Konok Tamás id
Fortepan / Konok Tamás id

A bevezetés időpontja 77 éve azért augusztus 1-re esett, mert ekkor teremtődtek meg a feltételek arra, hogy a másfél éves hiperinflációs korszakot le lehessen zárni, és megteremtődött az aranyalapú forint bevezetésének lehetősége. A szakértő megjegyezte, sokan nincsenek azzal tisztában, hogy

az 1945-46-os magyarországi infláció sokáig volt a világon mért legmagasabb infláció.

A forint születésnapját a Pénzmúzeum augusztus 1-jén délután 4-től este 10-ig színes programokkal ünnepli, várják a látogatókat, és részt lehet venni numizmatikai előadáson. Akinek tulajdonában van egy adott érme, de nem tudja annak az értékét, a szakértők megmondják az eredetét, értékét. Ezen kívül a gyerekeknek számos programot javasolnak: lesz élményfestés, kvízjáték, filmvetítés. Levetítik "Az Aranyvonat legendája" című többszörös díjnyertes dokumentumfilmet, és este 10-ig lehet élvezni a csodálatos panorámát a Pénzmúzeum teraszán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×