Infostart.hu
eur:
381.14
usd:
321.71
bux:
128122.2
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Nagy fejlesztés az Országos Mentőszolgálatnál

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára bejelentette, hogy újabb 33 mentőautó beszerzése vált lehetővé.

Takács Péter azt mondta, a folyamatos beruházásokkal hat év alá csökken a Magyarországon futó mentőautók átlagéletkora.

Az államtitkár bejelentette azt is, hogy egy éven belül - két lépcsőben - a kormány végrehajtja az egészségügyi szakdolgozói béremelést. Az egyéb munkakörökben dolgozókét bértömeg formájában adják a kórházaknak. A béremelés második üteme jövő év márciusában lesz, ennek szakdolgozókra eső fedezete 200 milliárd forint, az egyéb munkakörökben dolgozóké pedig 40 milliárd forint. Példaként elmondta, hogy egy 21 éve pályán lévő, középfokú végzettségű ápoló alapbére a mostani 390 ezer forintról 480 ezer forintra emelkedik, jövő év márciusára pedig meghaladhatja a 600 ezer forintot. Ez - emelte ki - egy év alatt a legnagyobb léptékű béremelés az ágazatban a rendszerváltás óta.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: a Magyarországnak járó uniós források elmaradása miatt a Pénzügyminisztérium feladata volt kidolgozni egy "B" tervet, hogy "akkor is megvalósuljon a szakdolgozói béremelés, ha az Európai Unió egy centet sem fizet ki". Ő pedig

egyeztetni fog a szakdolgozói kamarával és a szakszervezetekkel a jelenlegi szakdolgozói bértábla egyszerűsítéséről,

mert azt merevnek és bonyolultnak tartja, a pótlékrendszer is átláthatatlan. Erre azért is szükség van - mondta -, mert célszerű, ha jobban összehasonlíthatók az orvosi és szakdolgozói bérek.

Budapest, 2023. március 27.
Új mentőautók az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központja előtt 2023. március 27-én. Tovább folytatódik a mentőszolgálat 2010-ben megkezdett korszerűsítése, most újabb 33 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség 1,5 milliárd forint értékben - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
MTI/Balogh Zoltán
Új mentőautók az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központja előtt. MTI/Balogh Zoltán

Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy a 33 mentőautóból most 15 érkezett hozzájuk, a többi gépkocsit a gyártás ütemétől függően kapják meg.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×