Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára felszólal az Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 23-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Takács Péter az egészségügyi dolgozók béremeléséről beszélt

Az egészségügyi államtitkár szerint február elején érkezik az orvosok emelt bére, és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják.

"A háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését, elismerve és megbecsülve munkájukat" – mondta az államtitkár a kormány hivatalos Facebook-oldalára felkerült videonyilatkozatában.

Takács Péter emlékeztetett: 2010 óta több ütemben emelte a kormány az orvosok bérét, így a szakorvosok már többszörösét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.

Így a mostani 11 százalékos béremeléssel

  • egy kezdő orvos bére 687 ezer forintra,
  • egy középkorú, huszonéves gyakorlattal rendelkező orvos bére 1 millió 650 ezer forintra emelkedett,
  • egy idősebb, 40 éve pályán lévő orvos pedig alapbérként 2 millió 380 ezer forintot fog kapni.

Az ápolók béremelését is folytatja a kormány, bérüket 2010 óta már több mint háromszorosára emelték. Az államtitkár hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik, amivel a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű béremelést hajtják végre, alig több mint egy év alatt.

Takács Péter köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozó munkájáért, és megerősítette, hogy a kormány azon van, hogy bérüket és munkakörülményeiket a mostani nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatosan javítsa.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×