Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: NIF

Öt Buda-környéki település közlekedése válik könnyebbé – térkép

Közvetlen bekötést és új összekötő utat kap Páty az M1 autópályáról.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a Pest megyei 2. választókerület kormánypárti képviselőjelöltje a keddi ünnepélyes alapkőletételen kiemelte: a 6,7 milliárd forintos beruházás három részből áll, a lehajtó mellett megépül a pátyi nyugati elkerülőút, és felújítják a Pátyot és Telkit összekötő utat is.

Ezután öt település lakóinak a közlekedése válik könnyebbé:

  • megszűnik Biatorbágyon az átmenő forgalom,
  • a Pátyon, Telkin és Budajenőn élők választási lehetőséget kapnak, merre induljanak el, és
  • ezzel a budakesziek életminősége is javul.

Felidézte, hogy a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs és a kormány tavaly szeptemberben hagyta jóvá a beruházást, és októberben megkezdődtek az előkészítő munkák. A lehajtó egy év múlva használható lesz – jelezte.

Ha nem így jártak volna el, hanem az eredeti terv szerint – az M1-es bővítésének részeként – épült volna meg a lehajtó, akkor leghamarabb 2025-ben vehették volna birtokba a polgárok – jegyezte meg az államtitkár.

Forrás: Menczer Tamás/Facebook
Forrás: Menczer Tamás/Facebook

Menczer Tamás kitért arra is, hogy további infrastrukturális fejlesztései is zajlanak, folyik a budakeszi buszsáv kialakításának előkészítése, ha ez megvalósul, mindenki, aki a tömegközlekedést választja, akár napi szinten egy órát spórolhat.

Fejlesztik a buszparkot is: 75 sűrített gázzal működő autóbusz áll forgalomba, és a zöldbuszprogram keretében 100 elektromos buszt is beszereznek, ebből 40 a Buda-környéki forgalmat fogja segíteni – ismertette.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az úthálózat fejlesztése, karbantartása kiemelten fontos kormányzati feladat. A megfelelő minőségű közúti infrastruktúra hozzájárul az emberek biztonságához és kényelméhez, a gazdaság további erősödéséhez – hangsúlyozta.

A közúti fejlesztések minden esetben javítják a térségek elérhetőségét, csökkentve az utazási időt – tette hozzá az államtitkár.

Felidézte, 2016-ban 3600 milliárd forintos útépítési programot indítottak, hogy mindenki 30 percen belül elérje valamelyik autóutat, autópályát, a sztrádák vezessenek el az országhatárig, és minden megyei jogú várost négysávos úton lehessen elérni.

Forrás: NIF
Forrás: NIF

Kitért arra, hogy a 2010 előtti baloldali kormányok „ezzel sem foglalkoztak”, és borzalmas állapotok uralkodtak. Míg 2010-ben kevesebb, mint 1300 kilométer gyorsforgalmi út állt rendelkezésre, ez mára meghaladja az 1900 kilométert – fűzte hozzá. Rámutatott: napjainkban komoly verseny zajlik a beruházásokért, a 21. században a befektetők az első osztályú infrastruktúrát keresik.

Schanda Tamás azt mondta, az a feladatuk, hogy minden eszközzel a jó minőségű infrastruktúra kiépítésén dolgozzanak. Áttekintése szerint az elmúlt évtizedben több mint 6600 kilométer utat tettek rendbe, és idén több mint 1500 kilométeren újulnak meg útszakaszok.

Az államtitkár a körzet képviselőjelöltjét olyan politikusként jellemezte, akinek fontosak a magyar emberek, és az motiválja, hogyan tud segíteni a környezetében élőknek.

Székely László (Fidesz–KDNP), Páty polgármestere arról beszélt, hogy a környék közlekedésszervezésének egyik fontos kiindulópontja, hogy az M1-es autópályánál le- és felhajtó épüljön közvetlenül Pátyra, tehermentesítve ezzel Biatorbágyot és Budakeszit, és gyorsabb felhajtást lehetővé téve Budajenő és Telki lakosainak is. Emellett a Budapestre utazás is egyszerűbbé válik, és új lendületet kaphatnak az iparterületi fejlesztések.

Tarjáni István (Fidesz-KDNP), Biatorbágy polgármester azt mondta, hogy települése számára is kiemelten fontos az összekötőút megépítése, amire nagyon régen várnak.

Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatóhelyettese elmondta:

  • több mint 2,5 kilométer hosszú útszakasz épül,
  • a kétszer egysávos út négy körforgalmú csomóponttal közvetlen autópálya-kapcsolatot létesít.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×