Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Forrás: Pixabay

Finnország élete végéig börtönben tartja az ukráncsonkító orosz katonát

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték pénteken Finnországban Vojiszlav Tordent, a neonáci félkatonai Ruszics csoport egyik vezetőjét 2014-ben Kelet-Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények miatt.

A 2023 júliusa óta Finnországban fogva tartott, 38 éves férfit helyi sajtójelentések szerint többek között egy sebesült ukrán fogoly megcsonkításáért ítélték el - derült ki a helsinki bíróság közleményéből.

Tordent azzal vádolták, hogy 2014 őszén harcosaival együtt részt vett 22 ukrán katona meggyilkolásában a kelet-ukrajnai Luhanszk Moszkva-barát szakadár térségében egy rajtaütés során. Ezt a vádat később a bíróság ítéletében elvetette. Mint a kiadott közleményből kiderült azért, mert "a bizonyítékok nem tették lehetővé, hogy bizonyossággal megállapítsák, hogy a Ruszics csoport egyedüli felelős a rajtaütésben. Más fegyveres csoportok is jelen voltak a helyszínen".

A többi vádpont, amely alapján az orosz állampolgárt elítélték, a támadás során alkalmazott kegyetlenséggel kapcsolatos. A bíróság a férfit egy sebesült ukrán katona megölésében találta bűnösnek. Továbbá azért, mert felhatalmazta a parancsnoksága alatt álló fegyvereseket, hogy megcsonkítsanak egy másik ukrán katonát, Ivan Isszikot, aki belehalt sérüléseibe. A katona arcába a csoport által használt jelképet egy kolovratot, küllős kereket véstek. Ezt a szimbólumot az ultranacionalista és neonáci csoportok használják Oroszországban és Kelet-Európában.

A két másik háborús bűntett, amelyekért a férfit elítélték az, hogy a félkatonai csoport harcosairól készült és terjesztett megalázó fotókon egy katona holtteste előtt pózolnak. A bíróság egyben bűnösnek találta olyan online üzenetek terjesztésében is, amelyek szerint a Ruszics nem mutat kegyelmet.

A finn legfelsőbb bíróság korábban már döntött Vojiszlav Torden Ukrajnának való kiadatása ellen, az ottani börtönkörülményekre hivatkozva.

Finnország az ilyen típusú bűncselekmények esetében az egyetemes joghatóság elvét alkalmazza, ami azt jelenti, hogy bizonyos súlyos bűncselekményeket az elkövetés helyétől függetlenül büntetőeljárás alá vonhat.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×