Húszéves a Terror Háza Múzeum. Bevált az a terv, amivel annak idején elindították? Nem volt sima menet.

Sokkal simább menet volt így visszagondolva, mint amire készültem. Több mint hétmillióan jöttek el meglátogatni a kiállítást. Szerintem ez nagyon nagy siker. Megváltoztattuk azt, ahogy a kommunista múltról beszélünk, ahogy a két terrorista diktatúráról beszélünk, ahogy tanítjuk őket, a viszonyunkat a múlthoz. Nagyon nagy sikernek tartom, hogy tíz évvel a kommunista rendszer bukása után mi már megkezdtünk egy nyilvános vitát arról, hogy mi történt velünk, kik az áldozatok, kik a tettesek és ebből az egész magyar társadalom nagyon sokat profitált.

Eljutott odáig a Terror Háza Múzeum, hogy ebben a kérdésben referenciapont legyen?

Szerintem igen. Mindenki, aki Magyarországra jön, úgy gondolja, hogy a legfontosabb látnivalók között ez a múzeum is benne van. Néhány nappal ezelőtt az ide látogató brazil elnök, Jair Bolsonaro is a teljes delegációval, hatvan fővel jött és végignézte a múzeumot, végigkérdezte és megrendült tőle. Aki meg akar belőlünk valamit érteni, meg akarja érteni, hogy min mentünk keresztül a XX. század második felében, az eljön és tanul ebből.

Tragikus történeteket mesélnek el ebben a múzeumban, mellette pedig látványos. Hogy lehet a tragikusságot meg a látványosságot ízléssel összeegyeztetni?

Szerintem nekünk sikerült, nemcsak a tragédiát mutatjuk be, hanem a heroizmust is, a hősiességet, az egyszerű embereknek az újrakezdési képességét, azt az életerejét, amivel győzedelmeskedtek minden nehézség felett. Bemutatjuk azt, és ez az üzenete a Terror Háza Múzeumnak és kiállításnak, hogy a magyarok szabadságszerető emberek, nem bírnak szabadság nélkül élni és hogy nagyon sokszor nagyon nagy áldozatokat hoztak a szabadságért, és kell is mindennap harcolni érte, mert nem magától értetődő. Akik már a szabad világban születtek, ott megtanulhatják azt, hogy ez nem mindig volt így és nem mindig volt részünk benne, és hogy az nagyon sok szenvedéssel jár.

Lehet fejlődni a Terror Háza Múzeum által bemutatott történetekben? Az ember azt képzelné, hogy ebből a történetből már mindent tudunk.

Minden olyan történet a múltból, amit megismerünk, amit végiggondolunk, ami a szívünket megérinti és aztán fölmegy és az agyunkat is megmozgatja, abból tanulunk és többek leszünk. Arról szól a múlt, hogy emlékeink vannak és ezekből az emlékekből állunk össze. Ha emlékezünk azokra, akik sokkal szerencsétlenebb és nehezebb körülmények között mégiscsak túléltek, volt hitük, volt bennük emberiesség, volt bennük az embertársaik iránt segítőkészség, áldozatkészség és hazaszeretet, ezekből az emlékekből tudunk összerakni egy sikeres társadalmat, amelynek mindig van mire visszagondolnia, hiszen a jelen csak egy pillanat. Minden a múlt része.

Azok a viták, amelyek a múzeum indulásakor szinte naponta megjelentek, a szakmaisággal és a politikai célzattal kapcsolatban, elültek?

Vannak megveszekedett kritizálók, akik még újra és újra imamalomszerűen ismételik a magukét, de valójában azok a kritikák leperegtek rólunk, mert aki bejött a kiállítást megtekinteni, aki végigment a múzeumon, az a saját szemével meg tudott győződni arról, hogy amit mutatunk, az igaz történet. Több mint száz ember mondja el a saját történetét. Látjuk az arcukat. Akinek az arca szemmagasságban van velünk és belenézünk a szemébe, arról látjuk, hogy az igazat mondja vagy hazudik. Azt nem lehet eltagadni. Ezek az emberek a saját történeteiket mondják el, azt, hogy min mentek keresztül, hogy mit műveltek velük, és ehhez nem nagyon kell kommentárt fűzni, mert ezek a történetek elmondanak mindent. Ha az emberek meghallgatják ezeket a történeteket, végignézik a kiállítást, boldogan mennek ki, hogy ők milyen szerencsések, hogy nem kell ilyen helyzetben lenniük és nem kell ilyen dolgokon keresztülmenniük. Nincs jelentősége annak, hogy mit hablatyoltak egyesek vagy többek a szakmaiságról, mert Csurka István óta tudjuk, hogy a szakmaiság egy kommunista trükk. Tehát ők a monopolhelyzetüket, amit a történelem magyarázásában kivívtak maguknak és több mint ötven évig birtokoltak, elvesztették ennek a múzeumnak a létrejöttével, és erre vagyok a legbüszkébb.

Húsz év elég ahhoz, hogy a múzeum hatását le tudja mérni? És ha igen, akkor miben?

Abban, hogy már nem az övék az a kizárólagos jog, hogy elmeséljék azt, hogy mi történt velünk, mert az ő történetük nem bizonyult hitelesnek. Mi egy sokkal hitelesebb történetet beszélünk el a múltról. Nem sikerült megakadályozniuk, hogy a tetteseknek az arca ott legyen a falon, és amit ez a múzeum vállalt és ami a legnagyobb erénye, hogy annak ellenére, hogy az első évtizedben meg tudták akadályozni a történelmi igazságtételt, valójában ez a múzeum igazságot szolgáltat. Ez a múzeum kimondja az igazat arról, hogy kik voltak a tettesek, mit tettek velünk és hogy a magyar nemzet milyen áldozatokat hozott a szabadságáért. Ez a fő üzenete ennek a múzeumnak. Az igazság és a méltányosság letéteményese ez a múzeum, és annak, hogy nem győzhetnek rajtunk.

De egyetlen történet lehet elmesélve a múltról vagy mindenkinek olyan története van, ami vele megesett? Magyarország az elmúlt száz évben megjárta a poklot nagyon sok tekintetben. Nem biztos, hogy csak egy történet van, ami releváns.

Több mint száz történetet mesélnek el a túlélők, ezekből a történetekből áll össze egy közös történet, mint ahogy a nemzeti múlt is száz- és százmillió közös történetből áll össze, de ezek egy irányba mutatnak és kikristályosodnak. Kimondják az igazságot. Elmondják azt, hogy a kommunizmus nem jó világot akart hozni, nemcsak apró hibákat követett el, ez egy bűnöző rendszer volt, amelynek az alapja a terror volt, mert azzal igazolták létüket és azzal tartották fenn az uralmukat. Ez az a történet, amit mi elmondunk.

És az kiderül belőle, hogy mi milyenek vagyunk? Már nem sokan élnek azok közül, akik a fasizmus meg a kommunizmus alatt is éltek, de egy múzeum alighanem kell hogy beszéljen arról, hogy mi, magyarok milyenek vagyunk azoknak, akiknek ezt nem kellett elszenvedni.

A tettesek is és az áldozatok is mi vagyunk, magyarok. Ez a mi történetünk. Mindenki, akinek az arcát kiraktuk, mindenki, akinek a történetét elmeséljük, aki elmeséli, hogy min megy keresztül, mind magyar ember. Ez a mi történetünk. Története van annak is, aki a tettesek oldalán van, bár ők nem nagyon szólaltak meg és története van annak is, aki elszenvedte. Mindenkinek a története, a mi nemzeti közösségünknek a története.