Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Sujánszky Jenő feleségével, a francia Liliannel párizsi otthonukban 2016. október 8-án. A férfi 1956. december 3-án érkezett Franciaországba. 1956 november 20-án körözést adtak ki ellene államellenes tevékenység vádjával, ezért hagyta el Magyarországot.
Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Párizsban halt meg az 50-es évek magyar ellenállásának egyik vezetője

Sujánszky Jenő 92 évesen hunyt el, kalandos élete volt.

Életének 93. évében szombaton elhunyt Sujánszky Jenő, az 1956 előtti magyarországi nemzeti ellenállás egyik vezetője – közölte a család nevében Almássy Kornél korábbi országgyűlési képviselő.

Sujánszky Jenő 1929. augusztus 4-én Budapesten született. Gyermekkorát Siófokon töltötte, édesapjának gyógyszertára volt.

Sujánszky Jenő 1943-ban tüzérségi hadapródiskolába iratkozott be Nagyváradon.

A második világháború végén,

a budapesti katlancsatában 15 évesen harcolt. Elfogták, azonban megszökött: a határ közelében még ki tudott ugrani a Szovjetunióba tartó vonatról

– írta Almássy Kornél.

A középiskolát Sujánszky Jenő Budapesten fejezte be, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerésztudományi karára iratkozott be, onnan azonban osztályidegen volta miatt 1949-ben kizárták.

Ekkor már földalatti mozgalmat kezdett szervezni;

Mezartin néven ellenállási csoport jött létre a vezetésével,

amelynek célja az volt, hogy ha háború törne ki, vagy a szovjet csapatok elhagynák Magyarországot, akkor a tagok fegyverraktárakon túl elfoglalnák Budapesten a rádió épületét, a lakihegyi adótornyot, valamint kiszabadítanák a politikai foglyokat.

A szervezetet azonban elárulták, az összeesküvőket 1955-ben letartóztatták.

"A legnagyobb meglepetésére" Sujánszky Jenő csak 17 évet kapott a kommunista bíróságtól

– írta Almássy Kornél.

Kitört a forradalom, és 1956. október 31-én Sujánszky Jenőt sok rabtársával együtt tüntető tömeg szabadította ki a kőbányai gyűjtőfogházból. Hazatért családjához a Corvin közbe, ahol november 9-éig harcolt, majd a szabadságharc leverése után a hónap végén kalandos körülmények között elhagyta az országot.

Sujánszky Jenő Franciaországban, Párizsban talált új otthonra. Az ötvenes évek végétől a franciaországi magyar emigráció egyik vezetője volt.

Magyarországra 1990-ig nem térhetett vissza. Menekültként vegyész lett. Alapító tagja volt a Franciaországi Magyar Szabadságharcosok Szövetségének, amely az 1956-os magyar forradalom szellemének megőrzését vállalta fel. Főtitkárrá, elnökké, európai alelnökké, később világszövetségi alelnökké választották.

A rendszerváltás után több polgári elismerést kapott. A Magyar Honvédség rehabilitálta és nyugalmazott alezredesi rendfokozatban részesítette.

Sólyom László köztársasági elnök 2006-ban Nagy Imre-érdemrenddel tüntette ki.

Sujánszky Jenő "az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse" volt, "halálával egy újabb 56-os (...) legenda távozott közölünk" – írta Almássy Kornél.

Sujánszky Jenő Párizsban hunyt el.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×