Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Oltáshoz készítik elő a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron 2021. február 2-án. Az intézményben folytatódott az egészségügyi dolgozók második oltása.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Kiszámolták az oltástempóból: április végén kezdődhet itthon az újranyitás

A Portfolio szerint addigra 50 százalékos lesz a védettek aránya az országban, júniusra akár mindenkit be lehetne oltani.

Június közepéig a teljes felnőtt lakosság beoltására elegendő koronavírus-vakcina érkezhet Magyarországra, így az oltási stratégia minapi felpörgetésével már május második felére be lehetne oltani a 7,8 millió felnőttet, a védettek körének becslése alapján pedig már akár április második felétől is meg lehetne kezdeni a gazdaság fokozatos nyitását – derül ki a Portfolio számításaiból.

Rengeteg múlik persze például a harmadik hullám letörésének sikerességén, a magyarok oltási hajlandóságán, illetve azon is, hogy a különféle mutációk mellett a lakosság mekkora körének kell védettnek lennie a biztonságos nyitáshoz.

Magyarországon a március 17-én közölt adatok szerint már 1,4 millió ember kapta meg az első, és közülük mintegy 400 ezer ember a második oltását. Ezért az átoltottság a teljes lakosságot nézve már 14, illetve 4 százalékos.

Ha csak az elmúlt hetekre jellemző napi 40-50 ezer fős első oltási tempóban április közepére másfél millióval többen, közel 3 millióan lesznek azok, akik már megkapták az első oltásukat. Ez már a teljes magyar lakosság közel egyharmadát tenné ki, de azt is meg kell néznünk, hogy lesz-e annyi vakcina, hogy ezt az oltási tempót kielégítse. Az elmúlt napokban itthon és külföldön megjelent információk alapján egy hónap múlva már közel négymillió dózisnyi vakcina lesz elérhető Magyarországon, és gyorsan fog emelkedni április-májusban.

A portál számításai szerint

az elérhető vakcinakínálat június 10. körül érné el a 7,8 millió fős felnőtt korosztály számát,

de a becslés szerint a módosított oltási stratégia miatt már május második felére be lehetne oltani a teljes felnőtt lakosságot egyszer. Ehhez azonban szükség lenne magasabb oltási hajlandóságra, mert egyelőre csak 3,3 millió ember regisztrált a vakcinára.

A Portfolio úgy kalkulál, hogy a frissen fertőzöttek természetes védettségével együtt már április második felére is elérheti a felnőtt lakosság 50 százalékát a védettek köre, így ez már alapot adhat a nyitás első lényegesebb, de óvatos lépéseinek a megtételére.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lokális tűzszünetet kötött az orosz és az ukrán hadsereg, Moszkva hibrid műveletre készül az európai választásokon – háborús híreink szombaton

Lokális tűzszünetet kötött az orosz és az ukrán hadsereg, Moszkva hibrid műveletre készül az európai választásokon – háborús híreink szombaton

Az ötödik éve tartó orosz–ukrán háborúban a front több szakaszán is intenzív harcok zajlanak, miközben a kulcsfontosságú, zaporizzsjai nukleáris létesítmény körül ideiglenes tűzszünet lépett életbe. A katonai műveletek mellett egyre erősebben rajzolódik ki a konfliktus regionális és globális kiterjedése: drónincidensek érintették a NATO-tag Romániát és Svédországot, miközben európai választások és energiaszállítások is a geopolitikai játszma részévé váltak. A diplomáciai csatornák nyitva maradtak, de a genfi tárgyalások előkészítése közben a terepen továbbra is a fegyverek diktálják az ütemet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×