Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Infostart

Teljesen bezárják a színművészeti egyetemet februárig

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületei hétfőtől zárva tartanak, a tanév 2021. február 1-től folytatható, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben. Mások mellett erről döntött pénteken az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriuma.

"Az alapítvány kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható" - szerepel az SZFE polgárainak címzett, az egyetem honlapján közzétett péntek esti körlevélben.

Mint írták, a 2020/2021-es tanév első félévében felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód. Az alapítvány kuratóriuma felkérte az egyetem vezetését, hogy az intézkedések végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg, az egyetemi polgárokat megfelelően tájékoztassák és intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévekben lehetőség szerint biztosítsák.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetemet megbénító blokád miatt az egyetem vezetése immár több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem létesítményeibe. Emiatt felelős döntéseket hozni csak korlátozottan tud, az oktatás tényleges folyamatait, a létesítmények rendeltetésszerű működését ellenőrizni nem tudja" - áll a körlevélben, amelyet Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár írt alá.

A dokumentum megfogalmazása szerint az egyetem működésének konszolidálása érdekében tett tárgyalásokat a hallgatók és az oktatók elutasították. Kiemelték, hogy a fenntartói döntések a hallgatók jogviszonyának fennállását nem érintik, nem eredményezik a hallgatói jogviszonyok szünetelését vagy megszűnését. Szintén nem érintik az intézkedések a hallgatói munkaszerződéseket és a Diákhitel-szerződéseket. A hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait a vonatkozó szabályok keretei között utalják ki.

"Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak. A kollégiumi ellátására jogosult azon hallgatók számára, akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít" - írták.

Arra is kitértek, hogy a hallgatókat 2021. február 1-ig térítésidíj-fizetési kötelezettség nem terheli, a már teljesített befizetések visszajárnak vagy a hallgató választása szerint - amennyiben a február 1-el kezdődő félévre bejelentkezik - a megismételt félévre írják jóvá. A 2020. február 1-től induló félév megszervezését Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes koordinálja.

Az SZFE alapítvány kuratóriuma döntéseiről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is.

Péntek este az SZFE hallgatói arról tájékoztatták közleményben az MTI-t, hogy az innovációs és technológiai miniszter nem fogadta el meghívásukat a jövő szerdai egyeztetésre. Közlésük szerint Palkovics László arról tájékoztatta a hallgatókat levélben, hogy "a kormány politikai célok helyett szakmai célokat igyekszik szolgálni azzal, hogy a színvonalas színház- és filmművészeti oktatás biztosítására rendelkezésre bocsátja a szükséges költségvetési forrásokat. Ennél nagyobb mértékben nem kíván beleszólni a jelenlegi konfliktusos helyzetbe sem".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×