Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Életbiztosítási ügyben nyert az ügyészség egy biztosítóval szemben

Nem jogszerű, hogy csak írásban lehessen bejelenteni egy biztosított elhunytát, továbbá kiderült: feleslegesen sok dokumentumot kért az adott biztosító.

Pert nyert a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség egy biztosítóval szemben; a bíróság jogerős döntése szerint tisztességtelen az életbiztosítási szerződések azon kikötése, miszerint a biztosítási eseményt, így adott esetben az elhalálozást 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónál - közölte a főügyészség vezetője.

Medveczky Gábor közleményében azt írta: a másodfokú bíróság egyetértett az ügyészséggel abban, hogy a biztosítók nem alkalmazhatnak a bejelentéssel kapcsolatban az ügyfelek helyzetét nehezítő megkötéseket. Így

arra kötelezni a szerződőt, hogy írásban tegyen bejelentést, sérti a Polgári Törvénykönyvet.

A bíróság egyetértett az ügyészséggel abban is, hogy a biztosító által meghatározott 8 napos határidő elfogadhatatlanul rövid. Ugyancsak tisztességtelennek tartotta a bíróság azt, hogy a biztosító nem csupán a bejelentést tette kötelezővé 8 napon belül az ügyfelek számára, hanem minden általa lényegesnek tartott körülmény előadását is, és ha ezt elmulasztotta az ügyfél, a biztosító mentesült a teljesítéstől.

A főügyész rámutatott: a fellebbezési eljárásban az is tisztázódott, hogy

a megfelelően kitöltött halottvizsgálati bizonyítvány minden szükséges adatot tartalmaz,

így a biztosító által eddig kért dokumentumok egy részének, például a boncjegyzőkönyvnek, műtéti napló másolatának a biztosító által elvárt beszerzése és megküldése jogellenes. Medveczky Gábor különösen fontosnak nevezte, hogy a biztosító a teljesítéséhez csak a szükséges okiratok benyújtását írja elő.

A főügyész kitért arra is, hogy az életbiztosítási szerződéssel összefüggő kezdeti költségekről a bíróság megállapította, hogy az a fogyasztó számára ellenőrizhetetlen, áttekinthetetlen. Hozzátette: ez sérti a jóhiszeműség követelményét, mert ésszerűen nem várható el az ügyféltől, hogy általa nem azonosítható szolgáltatásért fizessen.

Egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a fogyasztónak, hogy a biztosító lényegében ugyanarra a tevékenységre - a szerződés megkötése, fenntartása, a szerződő fél számlájának kezelése - különböző jogcímeken szed díjat

- tette hozzá a főügyész, aki közleményében nem nevezte meg mely biztosító társasággal szemben volt pernyertes a főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×