Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.12
bux:
147951.16
2026. november 4. szerda Károly
Idősotthont fertőtlenítenek a tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedését megakadályozandó a görögországi Návplióban 2020. március 11-én. Március 12-én meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg Görögországban, ahol jelenleg 99 fertőzöttet tartanak számon.
Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/Evanglosz Bugiotisz

Újabb idősek otthonába tört be a koronavírus

A dunakeszi otthon egyik lakója nemrég kórházban járt, de nem tudni, onnan hozta-e a fertőzést.

Miközben egy ország aggódik a Pesti úti fővárosi idősek otthona 204 koronavírusos lakójáért, illetve több más intézmény időseiért, akiket akár már el is érhetett a járvány, konkrét hír érkezett a dunakeszi bentlakásos idősotthonból:

koronavírust azonosítottak egy lakónál.

A magánintézményben krónikus pszichiátriai betegségben (Alzheimer kór, sclerosis multiplex stb.) szenvedők élnek.

Gyöngyösi Sándor, az otthon vezetője a 444-nek elmondta, az érintett fertőzött tünetmentes, elkülönítetten él az intézményben. A gyorsteszt mutatta ki nála a koronavírust, most még egy eredményre várnak, ha szükségesnek bizonyul, akkor folytatják a többi lakó tesztelését.

Dióssi Csaba polgármester még azt is elárulta, az érintett nemrég kórházban járt, onnan tért vissza, de azt nem lehet kijelenteni, hogy onnan hozta haza a koronavírust.

Korábban Nagymágocson találtak 8 idős fertőzöttet, majd Érden helyezték járványügyi megfigyelés alá a Szent József Otthont, ezt követően jött a Pesti úti tragédia, majd a borsodnádasdi és a fővárosi Rózsa utcai eset. És van már öt fertőzött a zuglói Olajág Otthonban is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×