Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke a szervezet rendkívüli közgyűlésén az ORÖ budapesti, VII. kerületi székházában 2016. április 21-én. Határozatképtelen volt az szervezet rendkívüli közgyűlése, de a párperces tanácskozást követő sajtótájékoztatón több tag is jelezte: még a nap folyamán kezdeményezik újabb ülés összehívását.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Felfüggesztett börtönre ítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét

Vesztegetés miatt egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjét csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

Az előkészítő ülésen meghozott végzés szerint a szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott büntetésének kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított - a vádirattal lényegében egyező - tényállás szerint az ORÖ a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően az állami költségvetésből 81 millió forint kampánycélú támogatást kapott. A vádlott 2018. március 24-én Ibrányban találkozott egy rendezvényszervezéssel foglalkozó társaság egyik munkatársával, akitől azt kérdezte, hogy a cég az ORÖ részére megszervezne-e egy rendezvényt, melynek költségéről számlát kellene kiállítani. Amikor a férfi érdeklődött a rendezvény időpontjáról, Balogh Jánost azt mondta, hogy a rendezvényt nem tartják meg.

A néhány nap múlva megtartott másik találkozón a vádlott arra kérte a tanút, hogy annak cége állítson ki 3,5 millió forint összegű számlát az ORÖ mint megrendelő részére egy meg nem tartott eseményről. Balogh a férfinak azt mondta, a számlán feltüntetett összeget az önkormányzat átutalná a kft.-nek, melyből megtarthat 600 ezer forintot, a többi pénzt azonban vissza kell adni neki.

A férfi nem fogadta el az ajánlatot, a beszélgetésről hangfelvételt készített.

Bodnár Zsolt bíró az ítélet indoklásában elmondta, mivel a korábban megtartott előkészítő ülésen Balogh János beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálta, csak a büntetés kiszabásának szempontjait vette figyelembe.

Súlyosító körülményként értékelte a bíróság a korrupciós bűncselekmények elterjedtségét, valamint azt, hogy a vádlott az önkormányzati szervezet vezetőjeként követte el a bűncselekményt. Bodnár Zsolt megjegyezte, a vádlott javára értékelték büntetlen előéletét, beismerő vallomását és megbánó magatartását, melynek komolyságát mutatja az a kijelentése is, miszerint "élete legnagyobb szégyenét éli át".

A bíróság emiatt lehetőséget látott az ügyészi indítványnál enyhébb tartamú és rövidebb próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására - tette hozzá a bíró.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×