Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Mengyi Roland (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke felszólal az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi  tevékenységéről szóló beszámoló általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 8-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Jogerősen elítélték Mengyi Rolandot

Négy év letöltendő börtönre ítélte Mengyi Roland volt fideszes képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla.

A politikust az úgynevezett Voldemort-ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt mondták ki bűnösnek. Ez az ítélet egy évvel több, mint amit Mengyi első fokon kapott.

Az ügy lényege szerint szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, és az ügyben eddig meggyanúsított szereplők szerint Mengyi Roland a megnyert pénz először 50, aztán már 90 százaléka fejében segített volna nekik, hogy kifejezetten rájuk írjanak ki egy 500 milliós pályázatot.

Az elsőfokú ítélet szerint a megszerezhető 500 millió forint pályázati pénzből legkevesebb 75 millió forint költségvetési támogatást kíséreltek meg jogtalanul megszerezni, melyből az elkövetésben résztvevő mindhárom elkövetői csoport egyenként 25 millió forintban részesült volna. A másodfokú bíróság álláspontja szerint viszont a vádlottak szándéka a támogatás teljes összegének jogosulatlna megszerzésére irányult.

Az első-, másod-, és harmadrendű vádlottak esetében nem módosították az elsőfokú ítéletet. Az első kettő felfüggesztett szabadságvesztést, a harmadik letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést kapott. Az ötöd-és hetedrendű vádlottak az ügyészi fellebbezés miatt felfüggesztett 10, illetve 6 hónap börtönbüntetést kaptak – írta az Index.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×