Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.46
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: fontos döntéseket kell hoznunk

A miniszterelnök tartotta csütörtökön az évnyitó kormányinfót, ahol a bevezetője után újságírók kérdéseire válaszolt. Szó volt a túlóratörvényről, az ősszel várható kormányátalakításról és a kormánykritikus sajtóhoz fűződő viszonyáról is.

A miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya Trócsányi László igazságügy-minisztert jelöli majd az ősszel megalkuló új Európai Bizottság magyar tagjának. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: fontos számára a kormány stabilitása, így nem gondolkozik annak átalakításában.

Sorsdöntőnek nevezte a miniszterelnök a májusi európai parlamenti választást, amelynek fő témájának továbbra is a bevándorlást tartja. Orbán Viktor szerint a cél az, hogy a migráció ellenzői először az EP-ben, majd az Európai Bizottságban, később pedig a nemzeti választások eredményeképpen a Tanácsban is többségbe kerüljenek. Saját pártja pedig a legjobb eredményt érje el Európában, de a Néppárton belül mindenképpen.

"A listánkat az a személy vezeti, akit egyébként európai bizottsági tagnak is nevezni fogunk, mert szeretnénk, ha a magyar nép demokratikus legitimációja is ott állna a Magyarországot a bizottságban majd később képviselő biztos háta megett" - fejtette ki a miniszterelnök.

Később az InfoRádió megkérdezte, hogy ki lehet Trócsányi László igazságügyminiszter utódja a kormányban, és ez járhat-e más személycserékkel is. Orbán Viktor hangsúlyozta,

fontos érték egy kormány stabilitása, a személycsere pedig idén őszig nem időszerű. "A magam részéről a 'nix ugribugri' politikáját követem a kormányátalakítás ügyében".

Manfred Weber

Szóba került Manfred Weber, az Európai Néppárt úgynevezett csúcsjelöltje, akit a Fidesz és a kormány azzal együtt támogat, hogy a német politikus a CEU-val összefüggő magyar kormányzati magatartás miatt támogatta az országot elítélő Sargentini-jelentést. "Van úgy, hogy az ember barátját bepalizzák. Ez történt az én barátommal is" - jelentette ki.

Szembenállás Európában

A miniszterelnök úgy véli, Európában a vegyes civilizáció áll szemben a keresztény kultúrával. Mint kijelentette "a liberális-illiberális demokráciáról szóló viták tekintetében, jól láthatóan minden liberális demokrata egyúttal bevándorláspárti is".

Év eleji braziliai látogatásával összefüggésben Orbán Viktor hangsúlyozta: már a globális politikában is megjelentek azok az irányzatok és pártok, amelyek hozzájárulnak az európai szellemi vitákhoz is.

"Ezzel a méretű gazdasággal" kell boldogulni

2018-ban 4,6 százalékos gazdasági növekedés, 71 százalékos államadósság, 2 százalék körüli hiány, 6 százalékos bruttó fogyasztás, és 11 százalék körüli bruttó kereset-növekedés volt – ismertette a miniszterelnök a legfrissebb magyar gazdasági adatokat. Orbán Viktor hasonló számokat szeretne az idei évre vonatkozóan is látni, így ennek érdekében februárban ezt ösztöntő intézkedéseket jelentenek be. De úgy, hogy 4,5-5 millió munkavállalóval számolnak.

"Azt az illúziót kell feladnunk, hogy a növekedésünk kizárólag újabb és újabb emberek munkába állásától remélhető. Ez azért illúzió, mert elfogytunk: 4,5-5 milliónyian vagyunk.

És miután nem akarunk bevándorlást Magyarországon és nem akarunk tömegesen vendégmunkásokat Magyarországon, nekünk ezzel a méretű gazdasággal kell egy Európa élvonalához tartozó életminőséget biztosítanunk a magyar emberek számára".

Korrupció

Újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a korrupció tekintetében zéró toleranciát követel, majd emlékeztetett a 2010 előtti időszakra, amikor a válságba torkoló gazdasági eredmények is a visszaélések magas mértékét jelezték. Most azonban nagyon jók a számok, mondta Orbán Viktor, hozzátéve:

"kizártnak tartom, hogy ilyen gazdasági eredmények és körülmények közepette jelentős méretű korrupció tudna működni Magyarországon."

A kormányfő kifejtette: a 2010-es 30-ről 15 százalékra csökkentették az egyszereplős közbeszerzések arámyát. "Ide sorolom a politika és a gazdaság kapcsolatában például azt a nagyon szilárd pozíciómat, hogy a politikusok a politikával, az üzletemberek meg az üzlettel foglalkozzanak."

Gazdagodó vállalkozók

Orbán Viktortól azt is megkérdezték, hogy van-e szerepe családja, barátai, közeli ismerősei személyes meggazdagodásában. Erre azt válaszolta, hogy a magyar politikának fontos kiindulópontja, hogy a politika és az üzlet egymástól el legyen választva. "A politikusok a politikával foglalkoznak, az üzletemberek az üzlettel. És én garantálhatom, hogy ha valamely üzletember mégis politikával akarna foglalkozni, erre nem lesz sok esélye. A témára visszatérő újságírói kérdésekre azt mondta, hogy

nem foglalkozik üzleti ügyekkel.

Euró

Bár Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozáskor vállalta, hogy bevezeti majd a közös fizetőeszközt, az eurót, a miniszterelnök ezt most elvetette. Szerinte nem szükséges, hogy mindenki belépjen az eurózónába.

"Hogy Magyarországnak ez nemzeti érdeke lesz-e valamikor a jövében, vagy nem, ezt folyamatosan vizsgálnunk és értékelnünk kell. Ha igen, hozhatunk ilyen döntést."

A túlóratörvénnyel kapcsolatban a Munka törvénykönyvének módosítását Orbán Viktor elvetette. Szerinte ez egy jó törvény, senkire semmilyen kényszert nem ró. "Azt a lehetőséget adja meg, hogy amit eddig stikliben túlóráztak, azt most tisztességesen el tudják számolni. Aki akar, él vele, aki nem, nem" - szögezte le.

TAO

A kormányfő szintén kérdésre válaszolva közölte: a kulturális TAO-t megszűntették, de a sport TAO-t nem fogják. Arról beszélt, hogy nagyon sok fejlesztési TAO-igény van, amely nem valósult meg, ezek mintegy 300 milliárd forintot tesznek ki. "Két-három évre nyugodjunk meg, valósítsuk meg, amit már eldöntöttünk, és utána nyissunk újabb fejlesztési sport TAO-kat. A működésre vonatkozó sport TAO szabályok változatlanok.

MNB, Budapest Bank

Orbán Viktor arról is szólt, hogy semmilyen meglepetés nem várható a Magyar Nemzeti Bank vezetésében, miután tavasszal lejár Matolcsy György elnök mandátuma, ami meghosszabbítható. Viszont azt megerősítette: a Budapest Bankot magánkézben akarják látni.

Családpolitikai intézkedések

A tavalyi év végén lezárult nemzeti konzultáción a mintegy nyolcmillióból majdnem 1 millió 400 ezer kérdőívet küldtek vissza az állampolgárok. A miniszterelnök szerint ez azt mutatja, hogy az eddigieken felül további családpolitikai intézkedésekre lesz szükség.

"Reményeim szerint a február 10-e környékén esedékes évértékelő előadásomban tudom majd ismertetni a konzultáció alapján hozott intézkedéseket."

Orbán Viktor a tavalyi 4,6 helyett 4 százalék alatti gazdasági növekedésre számít, de – mint fogalmazott – a 4 százalék feletti növekedést egy kedvezőtlen klíma esetén is meg kell célozni. "Ebből az következik, hogy kell hoznunk ilyen döntéseket. Össze is hívtam január második felére azt a gazdasági tanácsot, ahol ezeknek a kérdéseknek a megvitatása szerepel majd napirenden. Mindent meg fogunk tenni - nyitottság ide, nemzetközi gazdaság oda -, hogy legyen legalább négy százalékos gazdasági növekedésünk, mert hiszünk abban, hogy az akaratnak is van szerepe, nem csak a körülményeknek".

Budapesti fejlesztések

A szerdai kormányülésen több budapesti fejlesztésről, beruházásról is döntöttek. Ezek között említette Lánchíd felújításának néhány témakörét, egy 13. kerületi nagy, csatornázási beruházást, valamint azt, hogy Budapesten 7 helyen hoznak létre sportparkokat. "Ezek alapvetően nem az élsportot, hanem a lakótelepi, lakóövezeti közönséget szolgálják majd ki. Erre terjesztett elő a főváros egy javaslatot, ez majdnem kétmilliárd forint értékben fog megvalósulni a következő időszakban" - sorolta.

Megjelölték azokat a kérdéseket is, amelyekről hamarosan dönteniük kell: "ilyen például a 3-as metró továbbépítésének fontos kérdése is."

Bevándorlásellenes erők az Európai Néppárttól jobbra

Orbán Viktor múlt év szeptemberében a saját hősének nevezte Matteo Salvini olasz belügyminisztert, a Liga vezetőjét, aki meg tudta állítani a tengerek felől érkező migrációt. "Amit azóta csinál, indokolta is számomra, hogy akkor így fogalmaztam."

A miniszterelnök nagyszerű fejleménynek tartja, hogy a héten létrejött a Róma–Varsó tengely. "A mi számunkra azt jelenti, hogy az Európai Néppárttól - amelyhez mi is tartozunk - jobbra kormányképes, bevándorlásellenes erők az együttműködés különböző formáit keresik. Ez jó hír nekünk, az Európai Néppártnak is, mert megmondom őszintén,

én is torkig vagyok már azzal, hogy amikor az Európai Néppárt szövetségeseket keres, akkor kizárólag bevándorláspárt irányba keresi ezeket a szövetségeseket, hol a liberálisok, hol a szocialisták személyében".

Brexit

Várhatóan kedden szavazhat a brit parlament alsóháza a szigetország uniós kilépésével összefüggő dokumentumról. Orbán Viktor a brexitről is elmondta a véleményét: "egy megállapodás nélküli brexit jelentős hatást nem gyakrol Magyarországra és a magyar gazdaságra. A britek miniszterasszonyától pedig garanciát kaptunk arra vonatkozóan, hogy a kint élő magyarok helyzete nem fog rosszabbodni".

Kapcsolat Németországgal

A csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatón szóba került a német belpolitika, azaz hogy Angela Merkel kancellár december óta nem áll saját pártja, a CDU élén. "Ha különválik a kancellárság és a pártelnökség, az valami szokatlan dolog, nem a megszokott hatalomgyakorlási képlet. Magam is, mivel szimpatizálok Németországgal és sok sikert kívánok a német embereknek, izgalommal várom, az ő nézőpontjukból hogy sül ez majd ki. De szakmai szempontból is érdekel, hogy változott-e annyit a világ, hogy ezt a két pozíciót - akár több éven keresztül is - sikeresen lehet-e külön tartani" - fejtette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor beszélt a német-magyar kapcsolatokról is. "A Németországgal való együttműködés kitüntetett célja volt mindig is a magyar külpolitikának, és e tekintetben én sem tudok mást ajánlani Magyarországnak, mint egy elmélyült, jó, őszinte, európai stílusú kapcsolatot Németországgal. Ez ma nincsen meg. Ennek oka elsősorban az, hogy a német politika nem tartja tiszteletben a magyar embereknek azt a döntését, hogy mi nem akarunk bevándorlóországgá válni. Úgy érzékelem - a német nyilvánosságból különösen -, időnként durva formában is, hogy nyomást gyakorolnak ránk annak érdekében, hogy mi is kövessük őket azon az úton, amin ők elindultak, de mi nem akarunk elindulni.

Németországból folyamatos nyomást érzek a tekintetben, hogy Magyarország engedje be a migránsokat és mi is legyünk bevándorlóország.

A német-magyar stratégiai együttműködés mellett is azt kell mondanom, hogy ezt nem áll módunkban elfogadni. Semmilyen kompromisszumot nem látok itt lehetségesnek" - szögezte le Orbán Viktor.

A magyar kormányzópárt elnöke egyúttal jelezte: jelenleg is zajlik a Fidesz és a CDU között egy olyan tárgyalássorozat, amely a vitás kérdéseket hivatott kezelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×