Infostart.hu
eur:
389.57
usd:
330.24
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Juhász József: nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a győztesek

Juhász József: nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a győztesek

A belgrádi parlament tarkább és összetettebb lesz, mint volt – mondta a vasárnapi szerbiai előrehozott választásokat értékelve Juhász József. A külpolitikai szakértő, egyetemi docens az Inforádió Aréna című műsorában azt is jelezte: bár csökkent a támogatottsága, de kormányzati tényező lehet Szerbiában a Vajdasági Magyar Szövetség.

Nem feltétlenül vált be a belgrádi kormánykoalíció terve a most vasárnap tartott előrehozott választásokkal. A miniszterelnök Alekszandar Vucsics azért akart idő előtti voksolást, hogy legyen lehetősége Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásait politikai nehézségek nélkül végigvinni 2020-ra – mondta el Juhász József külpolitikai szakértő, egyetemi docens az Inforádió Aréna című műsorában.

„A szavazatokat tekintve csak minimálisan kaptak kevesebbet, mint legutóbb. Mivel azonban most sokkal több párt jutott be a parlamentbe, mint az előző ciklusban – akkor négyen voltak, most heten a kisebbségi listák nélkül -, ezért a mandátumok számát tekintve mintegy 15 százalékot veszítettek, 158-ról 131-re estek vissza. De ez is biztos abszolút többség” – mutatott rá az egyetemi docens.

A koalíció minden valószínűség szerint ismét összejön, meglehet a 2/3-os többség, azonban a most kialakult helyzet egy nehezebb politikai szituáció a parlamenti erőteret tekintve, mint a korábbi volt.

„Nincs olyan nagy eufória a Szerb Haladó Pártban (SNS) éppen amiatt, hogy most a népszerűségük csúcsán vannak, nehéz időszak jön, EU-csatlakozási tárgyalásokkal, s ők most szerettek volna egy négyéves biztos mandátumot. Ez valóban megvan, de nem azzal a széleskörű parlamenti manőverrel, mint amivel korábban rendelkeztek. Ilyen szempontból szerintem nem lehetnek maradéktalanul elégedettek” – vélekedett Juhász József.

Cél volt az is, hogy az előrehozott választásokkal egy időben rendezett tartományi és helyhatósági választásokon is megszerezzék a többséget – mondta a külpolitikai szakértő.

„Most ez bejött, mert mindenütt győztek. Mégpedig olyan arányban, hogy azt gondolom, valószínűleg anélkül is megszerezhették volna a vajdasági tartományi hatalmat, ha nincs általános választás. De a négyéves stabil hatalma végül is meglesz a kormánynak – hangsúlyozta.

A belgrádi parlament tarkább és összetettebb lesz, mint volt – mondta Juhász József, megemlítve, kétpólusú lesz az ellenzék, hiszen visszakerült a törvényhozásba a szélsőjobboldal közös listája miatt, illetve a Hágában a közelmúltban felmentett Vojislav Seselj vezette szervezet, így a radikálisok várhatóan három párttal és két frakcióval lesznek jelen az új belgrádi parlamentben.

Juhász József kitért a VMSZ szereplésére is. Úgy vélte: bár csökkent a támogatottsága, de kormányzati tényező lehet a szervezet.

„Jó eséllyel a szerb kormánykoalíció tagja lehet a Vajdasági Magyar Szövetség, annak ellenére is, hogy kevesebb voksot szerzett a most vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, mint 2014-ben” – mondta a külpolitikai elemző.

Hozzátette, a hat helyett most várhatóan négy képviselői helye lesz a pártnak.

Úgy vélte, a koalíciós partnerség függeni fog attól, hogy Vucsics megcélozza-e feltétlenül a kétharmadnyi mandátum-összegyűjtést vagy nem, szükség lesz-e a VMSZ-re esetleg vajdasági szinten az ottani kormányzati hatalomban a koalícióképességhez.

„Tehát nincsen a VMSZ-re feltétlenül szükség, de az SNS eddigi retorikájába belefér, hogy meghívják őket a kormányba és úgy tudom, a VMSZ el is akarja ezt fogadni” – fogalmazott a külpolitikai szakértő.

Juhász József szerint a VMSZ kormányzati szerepe mellett szól, hogy a belgrádi és a budapesti kormány között kifejezetten jó viszony alakult ki.

"Vucsics számol nyilván azzal is: Magyarország érdekelt abban, hogy Szerbia eredményesen befejezze az EU-csatlakozási tárgyalásokat, tehát szüksége van Magyarországra, mint egy szerb lobbistára Brüsszelben" – tette hozzá Juhász József.

A külpolitikai elemző szerint a szintén hétvégén rendezett tartományi szintű választás után előfordulhat, hogy a Vajdaságban a VMSZ koalíciós partnerségére akár kényszerű szükség is lehet.

A csak a vajdasági tartományi szinten indult, de ott méretéhez képest jó eredményt elért Magyar Mozgalom nevű civil szerveződéssel kapcsolatban pedig azt mondta: a vajdasági magyar közösség, mint választótestület túl kicsi ahhoz, hogy két pártot elbírjon.

„Megvan a közösségnek az a jó értelemben vett reflexe, hogy két kicsi párt helyett egy nagy vagy egy erős pártot akar. A párharcot kétségkívül a VMSZ nyerte, hiszen legalább 3-3,5-szeresre becsülhető az a szavazatmennyiség, amelyet kaptak” - mutatott rá Juhász József.

A külpolitikai elemző ugyanakkor hozzátette: abból a szempontból változott a helyzet, hogy most nem minden magyar szavazatot a VMSZ söpört be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×