eur:
413.43
usd:
399.24
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta

Washingtoni atomcsúcs, meghalt Biszku Béla, Tarlós törvényt módosítana - a nap hírei

Komolyan veszi az Iszlám Állam Magyarországot is érintő terrorfenyegetését a kormány - jelentette ki Washingtonban a miniszterelnök. Az amerikai elnök szerint érzékelhetően csökkent a nukleáris terrorizmus veszélye, a jelenség azonban továbbra is valós fenyegetést jelent.

Komolyan veszi az Iszlám Állam Magyarországot is érintő terrorfenyegetését a kormány - jelentette ki Washingtonban a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta: a kabinet megtette a szükséges intézkedéseket, kapcsolatban áll az európai és az amerikai illetékes szervekkel.

Az amerikai elnök szerint érzékelhetően csökkent a nukleáris terrorizmus veszélye, a jelenség azonban továbbra is valós fenyegetést jelent. Barack Obama a washingtoni nukleáris csúcson kiemelte: egyetlen terrorszervezetnek sem sikerült atomfegyverre vagy nukleáris anyagot tartalmazó bombára szert tennie.

Konstruktívnak nevezte a kormány terrorellenes intézkedési csomagjáról tartott ötpárti egyeztetést a Fidesz alelnöke. Gulyás Gergely közölte: szakmai kérdésekben voltak vitás pontok, de a célokban egyetértettek a pártok képviselői. Előremutatónak és hasznosnak ítélte a mai megbeszélést az MSZP, a Jobbik és az LMP is. A kormány hétfőn tárgyal majd a terrorizmus elleni intézkedéscsomagról.

Az állam működése szempontjából nullszaldósra tervezi a jövő évi költségvetést a Nemzetgazdasági Minisztérium - jelentette ki a tárca vezetője. Varga Mihály elmondta: a tavalyi kedvező államháztartási adatokhoz egyebek között a stabil gazdaság, járult leginkább hozzá. Hozzátette: az uniós módszertan szerint tavaly a GDP-hez mérten 1,9 százalék volt az államháztartási deficit.

Támogatja a Nyugati pályaudvar mögé tervezett zöldterület kialakítását a főpolgármester. Tarlós István a Budapestinfón arról is beszélt, hogy a hulladékgazdálkodás új szabályozása miatt a miniszterelnökhöz fordul, és törvénymódosítást kezdeményez a Főváros. Tarlós István hozzátette: jól haladnak az egyeztetések az agglomerációs közlekedés állami visszavételéről.

Hatvan szervezet jön létre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyett - jelentette egy szakmai rendezvényen az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán elmondta: ezek a szervezetek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel rendelkeznek majd, így az igazgatók közvetlenül tudják elérni azokat a szervezeteket, ahol a döntések megszületnek.

Sorsdöntőnek tartja a hétfői tárgyalást a közoktatásról a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a legnagyobb gond továbbra a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jogköre. Ezért nem tartja elfogadhatónak az emberi erőforrások minisztere által bejelentett átalakítást, a 60 kisebb intézményre bontás tervét. A hétfői egyeztetésen szó lesz a pedagógusok kötelező óraszámáról és a tankönyvhelyzetről is.

Újabb polgári engedetlenséget hirdetett a Tanítanék mozgalom. Törley Katalin, a mozgalom képviselője közölte: ha a kormány április 12-én nem ül le a tárgyalni a szerveződéssel, április 15-én újabb akció lesz. A megmozdulást több szakszervezet és érdekvédelmi tömörülés is támogatja, a többi között vasutas, energiaipari, vegyipari, valamint a távközlési érdekképviseletek is.

Megállapodott a bérek emeléséről az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Független Szakszervezet. A szerződést várhatóan április 4-én, hétfőn írják alá a felek, és a részletekről is akkor adnak tájékoztatást - közölte a vállalat kommunikációs vezetője.

Több mint tízszeres különbség is lehet az uniós munkaerő-költségek között - ez derül ki az Eurostat adataiból. Az Európai Unió statisztikai hivatala közölte: az átlagos becsült munkaerő-költség uniós szinten 25, az eurózónában 29,5 euró volt tavaly. Magyarországon 7,5 eurót kellett fizetni egy órányi munkaerőért.

Meghalt Biszku Béla volt belügyminiszter. A kommunista pártállam egyik meghatározó politikusa 94 éves volt. Biszku Béla volt az egyetlen pártállami vezető, akit az 1956-os forradalom utáni, fegyvertelen civilekre leadott, halálos áldozatokat követelő sortüzek miatt bíróság elé állítottak.

Címlapról ajánljuk
Patthelyzet a VW-nél: harmadik napja tart a válságtanácskozás, senki sem enged

Patthelyzet a VW-nél: harmadik napja tart a válságtanácskozás, senki sem enged

Minden korábbi hasonló cégrekordot megdöntöttek a Volkswagen vezetői és az alkalmazottak érdekképviseletei azzal, hogy szerdán immár a harmadik egymást követő napon folytatták válságtanácskozásukat a takarékossági intézkedésekről. Noha a hétfői startkor erős volt a remény, hogy a "szembenálló" felek között a karácsonyi ünnepek előtt kompromisszumos megállapodás születik, a megegyezésnek egyelőre semmi jele.

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Új kétéves mélypontra esett a forint a durva dollárerősödés mellett!

Új kétéves mélypontra esett a forint a durva dollárerősödés mellett!

Komoly piaci mozgásokat okozott világszerte az, hogy a Fed megemelte inflációs előrejelzéseit és ezért jövőre összesen csak két darab 25 bázispontos vágásra lát lehetőséget. A hírre az amerikai dollár szárnyra kapott, a részvénypiacokat csúnyán megütötték, az állampapírhozamok ugrottak, és mindezek mellett a feltörekvő piaci devizák között a forint ismét jócskán megsínylette a fejleményt: a dollárral szemben a kerek 400-as szintig zuhant, így új kétéves forintmélypont alakult ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×