Infostart.hu
eur:
379.01
usd:
321.5
bux:
125691.54
2026. február 24. kedd Mátyás

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2016-os pályázati felhívásai, ezek keretében a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.

Az államtitkárság emlékeztetett arra: a Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés ötpárti konszenzussal fogadta el, annak célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. A támogatásokból évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt adottságai kamatoztatását segítő programokban.

Közölték, idén a magyar költségvetési forrásokból - a tavalyihoz hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a pályázatok támogatására. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból származó egyszázalékos felajánlások képezik, amit a kormány egészít ki.

Kiemelték: még nem volt arra példa, hogy a program pályázati felhívásai ilyen korán jelenjenek meg, ezzel lehetővé válik, hogy a tehetségsegítő szervezetek már támogatást elnyert programjaikkal tervezve kezdhessék meg a 2016/2017-es tanév szakmai munkáját - olvasható a közleményben.

Kitértek arra is, hogy az idei évtől több nyílt felhívás, így a népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíj felhívása is elérhetővé válik a határon túli oktatási profilú magyar civil szervezetek, a magyar tanítási nyelvű általános iskolák és középiskolák tehetséggondozó programjai, a határon túli magyar tehetségek számára.

A nyílt pályázatok beadási határideje május 2-a. Bővebb információ a www.emet.gov.hu honlapon érhető el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakétaként lőttek ki a lakossági állampapírok

Rakétaként lőttek ki a lakossági állampapírok

Egy hét alatt 114 milliárd forintért vettek magyar lakossági állampapírokat a befektetők, nem számítva a statisztikában nem szereplő Babakötvény és Euró Magyar Állampapír értékesítését – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. Ez igen nagy ugrás, 62%-os növekedés a megelőző héthez képest, egyúttal idei rekord. Az eredmények nem okozhatnak meglepetést, múlt héten előre jeleztük, hogy növekvő befektetési kedv várható. A jelek szerint továbbra is "mindent visznek" a fix kamatozású papírok, a változó kamatozású versenyzők pedig már alig kellenek valakinek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×