Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Kis szervezetekre bontják a Kliket

60-70 külön szervezetre bontják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata alapján, jelentette be Balog Zoltán, a tárca vezetője a tudományos akadémián tartott igazgatói konferencián.

Külön jogi személyként létrejövő, önálló költségvetéssel rendelkező kisebb szervezetekre bontják az iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központot az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata szerint – jelentette be Balog Zoltán a tárca vezetője az országos igazgatói konferencián.

"Egy ilyen fenntartóból 60 szervezetet fogunk létrehozni, vagy hetvenet, ez majd az egyeztetéseken múlik. Egy új szervezeti forma lesz, ami jelentősen megnöveli a mozgásteret. 2016. július 1-jétől fokozatosan szeretnénk bevezetni ezt a szervezeti formát, abban a reményben, hogy szeptembertől az új tanév már ebben a formában fog működni és lesz lehetőség, hogy kipróbáljuk" - mondta Balog Zoltán.

Az átalakítást azonban, ahogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta is csütörtöki sajtótájékoztatóján, a kormánynak kell jóváhagynia.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy értékvezérelt és versenyképes oktatásra van szükség, majd ígéretet tett az intézményvezetőknek, hogy a mozgásterük növeléséhez szükséges forrás szerepelni fog a 2017-es költségvetésben.

Palkovics László, az EMMI oktatási államtitkára ismertette a köznevelési kerekasztal munkáját és felszólalásában lehetőségként tekintett a közoktatásban kialakult helyzetre.

"Ahogy Lovász elnök úr említette - ez nagyon szép kifejezés - , megnyílt egy ablak, hogy azokat a kérdéseket rendezzük, amiről ma itt beszélünk, amiről az elmúlt több hónapban beszéltünk." - fogalmazott Palkovics László.

Lovász László, a konferenciának otthont adó Magyar Tudományos Akadémia elnöke aláhúzta, hogy a magyar köznevelés az utóbbi években jelentősen romlott.

"Utolsó pillanatban vagyunk, hogy valamit tegyünk ennek az ügyében." - hangsúlyozta Lovász László.

Kiemelte, hogy a reform nem pénzkivonást jelent, bár több kormány is így gondolta a múltban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×