Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Utolsó szakaszához ér a Thököly út felújítása

Budapesten július 30-án, kedden kezdődik a Thököly út felújításának utolsó szakasza.

A Keleti pályaudvar melletti Hernád utca és a Dózsa György út közötti szakasz nettó 179 millió forintból újul meg. Kicserélik az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontva a nagykockakő-burkolatot és a villamospályát, valamint a felsővezeték-rendszert.

Átépítik és megerősítik a buszmegállókat, a városközpont felé középen vezetett buszsávot alakítanak ki, és mindkét oldalon lesz kerékpársáv. Öt gyalogátkelőhellyel együtt a közvilágítási hálózat is megújul.

A felújítás alatt irányonként egy-egy forgalmi sávot használhatnak a közösségi közlekedés járművei és a taxik.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×