Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
316.29
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Rendőrségi központ épül Vásárosnaményban

Vásárosnaményban építik fel a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatának második központját. A beruházásra több mint 1 milliárd 800 millió forintot szánnak a költségvetésből.

A létesítmény alapkövének elhelyezésekor Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár azt mondta, a december végére elkészülő épületben 300-an kapnak munkát. Hozzátette, a beruházásról a kormány a január 23-i, vásárosnaményi kihelyezett ülésén döntött, amelyen a halmozottan hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására hozott határozatokat.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×