Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Börtönök bővítése 15 milliárd forintért

15 milliárd forintot fordít a kormány a következő három évben a börtönök bővítésére, új intézmény építésére. A Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta az InfoRádiónak: az ezer fő befogadására alkalmas új büntetés-végrehajtási intézmény Északkelet-Magyarországon épülhet meg.

Tóth László elmondta: jelenleg 13800 elítélt van Magyarországon, ez 5600 fővel több, mint a börtönök befogadó képessége. Észak-kelet Magyarországon kritikus a helyzet, ezért a kormány úgy döntött, hogy a jelenlegi börtönöket bővítik, illetve egy új intézményt építenek is.

Az idén 661 millió forintot fordítanak az előkészítő munkára, a teljes összeget pedig 2015-ig használják fel. Előreláthatólag 10 börtönt újítanak fel, köztük Nyíregyházán és Szombathelyen.

Az összlétszámot 3500 fővel bővítenék, ebből 1000 főt tudna befogadni az új börtön. A btk. szigorítása nyomán 2000 fővel nőtt a börtönök létszáma. Tóth László szerint a létszám csökkenést a reintegrációs tevékenységek fejlesztésével lehet elérni, mivel ha segítenek a raboknak visszailleszkedni a társadalomba, kevesebb a visszaeső.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Napjainkban – függetlenül a politikai preferenciától – a mindenkori köztársasági elnök nem tudja megtestesíteni a nemzet egységét, de ennek nem a Fidesz és a Tisza Párt az oka – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×