Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
315.88
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kötelező lesz az agrárkamarai tagság

Elfogadta a parlament csütörtökön az új agrárkamarai törvényt, amely alapján kötelező lesz a kamarai tagság az agrárgazdasági tevékenységet folytatóknak.

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara tagjainak évente tagdíjat kell fizetniük: ennek mértékét a tagok gazdasági súlya alapján, sávosan határozza meg a szervezet - a fideszes Csizi Péter javaslatára - úgy, hogy az egymillió forintot nem haladhatja meg a tagdíj.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta be a parlamentnek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, és azt már csütörtökön - kivételes sürgős tárgyalással - el is fogadta a Ház, 247 igen szavazattal, 73 nem ellenében. A Fidesz-KDNP legtöbb képviselője igen gombot nyomott, nemmel voksolt viszont az ellenzék mellett három fideszes is: Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár, Koszorús László és Nagy Gábor Tamás.

Az agrárkamara négy alelnököt választ majd: a mezőgazdaságért, az élelmiszeriparért, a vidékfejlesztésért és a kis- és középvállalkozásokért felelőst. Utóbbi egyben az elnök általános helyettese.

Az agrárkamara az első kamarai választásokat követően, a küldöttgyűlés megalakulásával és az alapszabály elfogadásával egyidejűleg jön létre. Az agrárkamara ülését az első választások lezárását követő harmincadik napon, de legkésőbb 2013. március 31-ig kell megtartani. Az agrárkamara létrejöttének napján a szervezet tagjává válnak a törvény hatálybalépésének időpontjában agrárgazdasági tevékenységet folytató gazdák és gazdálkodó szervezetek.

Az agrárkamarai tagságra kötelezettek a tagnyilvántartás összeállítása és működtetése érdekében a most elfogadott törvény hatálybalépését követő hatvan napon belül kötelesek az agrárkamarai tagnyilvántartásba bejelentkezni, és ötezer forint kamarai hozzájárulást fizetni.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Az MSZP a nap folyamán arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az agrárkamarai törvényt, ha a parlament elfogadja azt. A szocialista Gőgös Zoltán elmondta: Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetővel arra hivatkozva kérték ezt, hogy az előterjesztést - amely nagyjából félmillió érintettnek írna elő kötelező köztestületi tagságot az agrár- és az élelmiszer-gazdaságban - a kormány hétfőn nyújtotta be a parlamentnek, és három nap elteltével már szavaznak is róla. Véleményük szerint semmi sem indokolja a sürgősséget, és amiatt sérül a jogbiztonság.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×