Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
320.12
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Átadták a Budaörsi úti buszsávot

Átadták a Budaörsi úti buszsávot Budapesten, így a Budapesti Közlekedési Központ szerint közösségi közlekedéssel gyorsabban lehet a belvárosba jutni, mint autóval.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a projektet lezáró sajtótájékoztatón elmondta: a Budaörsi út a legfontosabb sugárút az agglomerációs város és Budapest belvárosa között, ott naponta 19 ezer ember közlekedik közösségi közlekedéssel.

A csúcsforgalomban a buszok eddig kénytelenek voltak a dugóban araszolni, a buszsáv kiépítésével azonban 5-10 perccel is rövidülhet a menetidejük - hangsúlyozta Vitézy Dávid.

A projekt 287 millió forintba került, ebből 217 millió forint uniós támogatás. Ebből az összegből 2500 négyzetméretnyi új útszakasz épült, átépítették a járdaszigeteket, a Poprádi útnál új megállót építették, 800 méter hosszan kiváltották az elektromos kábeleket, valamit kiépítettek egy kamerarendszert is; a buszsávokat négy kamera figyeli.

Buszsávokat jelöltek ki a Gazdagréti úton a Budaörsi út és a Rétköz utca között, valamit a Lapu utcán a Gazdagréti csomópont és az M1-M7-es autópálya bevezető szakasza között. Ezekkel a módosításokkal a 40-es, a 139-es, a 153-as, a 239-es, a 240-es és a 240E járatok menetideje csökkenhet.

A BKK május 30-án a Budaörsi út városba vezető szakaszán buszsávot jelölt ki a Nagyszőlős utcai csomópontban, így az autósok csak egy sávot használhattak, jelentős torlódások alakultak ki. Tarlós István főpolgármester néhány nappal később az üzemeltetést azonnali hatállyal felfüggesztette műszaki okokra hivatkozva, így az autósok azóta ismét használhatják a sávot. Vitézy Dávid akkor azt mondta, a Nagyszőlős utcai csomópontban a buszsáv csak egy része a projektnek, ahhoz két másik szakasz is kapcsolódik, átadásának egyik feltétele a másik két szakasz megvalósulása, illetve a forgalmi szimulációk elkészülte.

A sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva a vezérigazgató elmondta, fontos feltétel valósult meg a csütörtöki átadással, de a részletes forgalmi szimuláció kidolgozása, a forgalomszámlálás, illetve a részletes intézkedési terv készítése jelenleg is tart, utóbbival várhatóan az év végéig elkészülnek.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×