Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Dühös helybeliek perelik a Budapest Airportot

Háztetők cserepeit veri le, udvari tárgyakat borogat fel a felszálló repülőgépek szárnyai által keltett, és azokról leváló légörvény Rákoshegyen - mondta az InfoRádiónak az egyik helyi lakos. Deák István hozzátette: ezért birtokháborítási pert indítanak a Budapest Airport ellen. A cég szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a terület fölött naponta csupán húsz gép közlekedik, ezt a forgalmat nem lehet tovább korlátozni.

Nics meg az előírt távolság a lakott területek és a Ferihegyi repülőtér 2-es kifutójának egyik vége között - mondta az InfoRádiónak a Budapest Airportot beperelő lakosok egyike.

Deák István hozzátette: az építkezéskor a használni kívánt oldalnál betartották az előírt 5 kilométert, míg a kifutópálya másik vége és a lakott területek között mindössze 1,8 kilométer a távolság.

A kifutónak ezt a végét közel két évtizeden át nem is használták, tíz éve azonban ide és érkeznek és innen is indulnak repülőgépek, amelyek Rákoshegy fölött körülbelül 100 méteres magasságban közlekednek - közölte a lakos.

Forgószél

A repülők szárnyainak végénél keletkező, és onnan leváló légörvény közepén óránkénti 120-140 kilométeres sebességű szél kering. Előfordult már, hogy egy ilyen "szélvihar" letépte egy ház teljes tetejét, és gyakran borítja, kapja fel a kerti tárgyakat - magyarázta Deák István.

A rákoshegyi lakosok azt szeretnék, ha a repülőtér betartaná azt az előírást, amely szerint az uralkodó széliránytól függően a gépeknek Üllő felől kell megközelíteniük a 2-es kifutópályát, és Budapest felé, az 1-esről kell felszállniuk, ha pedig a szél megfordul, ugyanezen az útvonalon fordítva kell közlekedniük.

A helyi önkormányzat támogatja az ott élők ügyét, és beadványt intéz az Alkotmánybírósághoz, valamint segíti a birtokháborítási perek megindítását - közölte a férfi.

"Szeretnénk, ha végre hatóság mondaná ki azt, hogy itt törvénysértés történik, és felszólítaná annak beszüntetésére az illetékeseket" - fűzte hozzá Deák István.Nincs mit tenni

A Budapest Airport Zrt. szóvivője az InfoRádiónak elismerte: Rákoshegy valóban nagyon közel fekszik a Ferihegyi repülőtér kifutópályájához, éppen ezért szigorúan korlátozott a pályavég használata, a napi forgalomnak csupán 5 százaléka közlekedhet a terület fölött, 400 gépből összesen 20.

Szollár Domokos közölte: nem osztják a rákoshegyiek véleményét, amely szerint a mostaninál is komolyabban kellene korlátozni a pályavég használatát, hiszen arra - a repülőtér biztonságos működtetése miatt - szükség van.

A repülőtéren komoly fejlesztések kezdődnek majd, ezért is fontos, hogy megmaradjon annak befogadóképessége. "Ne kössük gúzsba Ferihegyet" - hangsúlyozta a szóvivő.

Szollár Domokos elmondta: a szélirány határozza meg, hogy merről hozzák le vagy viszik fel a gépeket a repülőtérről, ahol mindig csak széllel szemben lehet le- vagy felszállni. Az alapvető eljárás szerint a repülők az 1-es pályáról indulnak.

A szóvivő közölte: meg kell találni az egyensúlyt repülőtér fejlődése és a környezetvédelmi szempontok alkalmazása között.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×