Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Parlamenti vita az uniós büdzséről

Az európai uniós források Magyarország számára kedvező felhasználási szabályairól beszélt a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a parlamentben. Gyurcsány Ferenc a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetéséről, valamint az Európai Tanács munkájáról számolt be a képviselőknek.

A kormányfő a vita eredményeként könyvelte el, hogy nem engedtek hozzányúlni a közös agrárpolitikához, amíg a magyar gazdák támogatása nem éri el nyugat-európai társaikét.

Szólt arról is, hogy a magyarországi fejlesztések 85 százaléka uniós forrásból valósulhat meg, és lehetővé vált, hogy az önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódó áfát európai forrásból finanszírozzák.

Gyurcsány Ferenc az uniós költségvetés egyik legnagyobb érdemének nevezte, hogy Magyarországon a következő 10 évben felújíthatják a teljes lakásállományt.

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: Veres János pénzügyminiszter a hétvégi megállapodás után eltérő összegekben nevezte meg azt a támogatást, amelyet hét év alatt kap Magyarország az uniós költségvetésből.

Az MDF és az SZDSZ elnöke egyaránt sikerként értékelte, hogy az új uniós költségvetéssel fontos célok valósíthatók meg Magyarországon.

A parlamenti ülés előtt a miniszterelnök tájékoztatta a négy parlamenti párt elnökét a 2007 és 2013 közötti időszak uniós költségvetéséről szóló megállapodásról és az elért magyar eredményekről.

A megbeszélés után a Fidesz elnöke az InfoRádiónak elmondta: Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a Magyarországnak az első brit javaslatban szereplő összegnél egy milliárd euróval többet sikerült megszereznie, és kedvezőbbek lettek a felhasználási feltételek is.

Orbán Viktor közölte: azt javasolta a kormányfőnek, hogy a kompromisszum után fordítsanak nagyobb figyelmet az uniós pénzek felhasználására.

Hozzátette: azt kérte a miniszterelnöktől, hogy a Brüsszelben pályázatot nyert magyar vállalkozók ne 25, hanem 50 százalékos előleget kapjanak a kormánytól, mert az uniós forrásokhoz csak jóval később juthatnak hozzá a nyertes cégek. A pártelnök úgy vélte: ez segíthetné a körbetartozások felszámolását.

Orbán Viktor hozzátette: a miniszterelnök nem utasította el a felvetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. A harmadfokú hőségriasztást meghosszabbították, több településen vízhiány lépett fel, a kormány takarékos vízhasználatra kérte a lakosságot. A Medián legfrissebb felmérése szerint a Tisza Párt előnye tovább nőtt a Fidesz–KDNP-vel szemben, a biztos szavazók körében 73–21 százalékra, miközben történelmi csúcson van a lakosság optimizmusa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×