A letartóztatás egy olyan személy szabadságának elvonása, akinek még nincsen jogerős ítélete arról, hogy bűnös. De ezzel együtt a körülmények, amelyek közé kerül, annak felelnek meg, amit egyébként a magyar büntetőjog legsúlyosabb büntetése, a szabadságvesztés jelent, ezért nagyon óvatosan kell eljárni azokban az esetekben, amikor a bíróság azt mérlegeli, hogy helye van-e a szabadság korlátozásának még a jogerős ítéletet megelőzően – hangsúlyozta Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az InfoRádióban.

Hozzátette: az egyik fontos követelmény, hogy

legyen egy bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja. De ez önmagában még nem elég, az is kell, hogy az úgynevezett különös okok valamelyike fennálljon.

Ez például

• a szökés veszélye,
• az eljárás meghiúsításának a veszélye, vagy
• a bűnismétlés veszélye.

Tehát amikor egy bíróság arról dönt, hogy valakit letartóztatásba kell helyezni, akkor azt mérlegeli, hogy fennáll-e a megalapozott gyanú, mint általános ok, és hogy a különös okok közül valamelyik megvan-e, tehát kell-e attól tartani, hogy az érintett személy szabadlábon hagyása esetén megszökne, vagy bizonyítékokat tüntetne el, semmisítene meg, vagy esetleg újra bűncselekményt követne el, vagy befejezné a már megkezdett bűncselekményt – magyarázta.

Amit még mérlegelnie kell a bíróságnak, hogy van-e olyan enyhébb intézkedés, mint például a házi őrizet, amely alkalmas annak a célnak az elérésére, amit egyébként a letartóztatás is szolgál,

ami pedig az, hogy a büntetőeljárás zavartalanul le tudjon futni, és érvényesülhessen az állami büntető igény .

Az még egy kérdés, hogy feltétlenül muszáj-e, és ha igen, akkor milyen szempontok alapján mérlegelik az erre kijelöltek, hogy muszáj-e valakit főleg kamerák kereszttüzében bilincsben, vezetőszáron vezetni.

Itt ütközik a közbiztonsági érdek az érintett egyén fontos alapjogaival, a jó hírnévhez való jogával, a méltóságával, becsületével

– fogalmazott a jogvédő, hozzátéve: alkalmanként nehéz mérlegelést kell elvégeznie a hatóságnak, hogy feltétlenül szükséges-e ilyenfajta eszközökhöz folyamodni az adott esetben. A rendőrségi törvény azt mondja, hogy bilincselésnek szökés veszélye esetén, támadásveszély esetén, önkárosítás veszélye esetén, vagy ellenszegülés megtörése érdekében van helye. Ugyancsak a rendőrségi törvény azt mondja, hogy amikor a rendőrség kényszerítő eszközöket használ, akkor tekintettel kell lenni az arányosság követelményére, tehát hiába van egy ilyen úgynevezett legitim indoka egy ilyen intézkedésnek, ha az aránytalan korlátozást jelent, akkor mégsem szabad ahhoz folyamodni.

Mint mondta, ez egy évtizedes gyakorlat. Talán

a legismertebb példa a korábbi időszakban Geréb Ágnes ügye,

aki egy tragikus fordulatot vett otthonszülés miatt került büntetőeljárás hatálya alá, és a rendvédelmi szervek talpig vasban, megbilincselve vitték a bíróság elé, noha teljesen nyilvánvaló, hogy egyrészt egy nem szándékos, nem erőszakos bűncselekményről volt szó, és az is elég világos volt, hogy ha megfelelő számú rendőr vagy büntetés-végrehajtási alkalmazott kíséri, akkor nyilván nincsen reális esélye annak, hogy szökni próbálna, vagy bárkit megtámadna – mondta a társelnök, hozzátéve:

„ez egy 2010-es ügy, és az elmúlt 16 évben sajnos nem sokat változott a gyakorlat. Most is alapvetően válogatás nélkül mindenkit bilincsben állítanak a hatóságok elé”.

Véleménye szerint ez olyan ügyekben, amik nagy közérdeklődésre tartanak számot, különösen problémás, mert lehet tudni, hogy számos fénykép, videófelvétel fog készülni, és az emberi méltóságot meglehetősen súlyosan csorbítja, amikor valakit ilyen körülmények között szállítanak bíróság elé. Itt mi azt gondoljuk, hogy mérlegelni kell a cselekmény jellegét, hogy erőszakos cselekményről van-e szó, illetve hogy az adott személy magatartása alapján, például azon az alapon, hogy ő maga jelentkezett-e a hatóságoknál vagy sem, mire lehet tőle számítani. És amennyiben nincsen feltétlenül szükség kényszerítőeszköz használatra, bilincselésre, vezetőszárra, akkor az nem alkalmazható. Egyébként ez nem a mi véleményünk, hanem magának a törvénynek és a Magyarország által elfogadott nemzetközi jogi kötelezettségeknek is a következménye – fogalmazott Kádár András Kristóf.

A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint

a kényszerítő eszközök és kényszerintézkedések funkciója a közérdek biztosítása, a közbiztonság érvényesítése, nem pedig a társadalmi igények kielégítése.

„Az fontos szerintem, hogy most van egy nagy és jogos igény arra, hogy a hatóságok kivizsgálják az elmúlt időszak jogsértéseit, és akik felelősek, azokat felelősségre vonják. De ezt érdemes jól, a jogállami követelményeknek megfelelően csinálni, már csak azért is, hogy amikor ennek van egy eredménye, akkor azt ne kérdőjelezhesse meg vagy áshassa alá az, hogy az eljárás során az érintettek jogait nem tartották megfelelően tiszteletben. Mindenkinek joga van egy tisztességes büntetőeljáráshoz, ahhoz, hogy a hatóságok méltányosan és tisztességesen tegyék a dolgukat akkor is, amikor ellene nyomoznak, amikor vele szemben lépnek föl. Én azt gondolom, hogy a felelősségre vonást akkor csináljuk jól, akkor csinálják jól a magyar hatóságok, ha az eljárási követelményeknek és alapelveknek mindenben megfelelően teszik ezt” – mondta Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az InfoRádióban.

A cikk alapjául szolgáló interjút Herczeg Zsolt készítette.

(Nyitóképünk illusztráció)