2006. szeptember 29. 18:03 Gyurcsány: nem fogok megtántorodni Jobb országot ígért Gyurcsány Ferenc az MSZP pécsi szervezetének kampányzáróján. A miniszterelnök elmondta azt is: a politikai támadások ellenére nem tántorodik meg.
2006. szeptember 29. 17:58 Fidesz: saját szavazatösszesítés A Fidesz saját szavazatösszesítő rendszerével kíséri figyelemmel a vasárnapi önkormányzati választások eredményeinek alakulását, az ellenzéki párt és szövetségese, a KDNP a Polgárok Házában várja az eredményeket.
2006. szeptember 29. 17:51 Brutális vádak Amerika ellen A guantánamói amerikai börtöntábor foglyainak túlnyomó többségét az amerikaiakkal szövetséges afgán gerillák vagy pakisztániak fogták el és adták át az amerikai hadseregnek, több ezer dollár fejpénz ellenében - áll az Amnesty International Londonban kiadott jelentésében.
2006. szeptember 29. 17:41 Surányi: az eurózóna tagországai közül több nem tartja be a kritériumokat Szlovénia jövőre, a balti országok 2008-2009-ben, Szlovákia 2009-ben vagy később léphet be az eurózónába, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon viszont teljesen bizonytalan a dátum - mondta Werner Becker, a Deutsche Bank vezető közgazdásza Budapesten, az "Európa 2007" konferencián.
2006. szeptember 29. 17:03 A kerület, ahol a romok okoznak botrányt Az I. kerületben az elmúlt időszakban a Várkertbazár hasznosítása okozta a legtöbb vitát: a befektető terveit sokan vitatták. A Várnegyed műemlékei is sok gondot okoznak. Az InfoRádió esti választási műsorában a Fidesz és az MSZP-SZDSZ kerületi polgármesterjelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 17:02 Megadugók és sok sok zöld A II. kerület az egyik legzöldebb a budapesti városrészek között. Ebből adódik a legjellemzőbb konfliktusforrás: a lakosok és a civil szervezetek minden szabályozási változtatásnál a zöldterület beépítésétől tartanak. Az InfoRádió szerda esti választási műsorában a Fidesz és az MSZP polgármesterjelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 17:00 Lesz pénz a panelfelújítási programra? Lesz-e pénze a III. kerületi önkormányzatnak a panelfelújítási programra? Csire János független polgármesterjelölt szerint a Panel Plusz program nem jó, mert a kerületnek nem lesz pénze, amiből a saját részét állhatja. Pető György szocialista politikus szerint azt kell eldönteni, hogy vissza nem térintendő, vagy visszatérítendő támogatást adjanak-e az embereknek. A fideszes Bús Balász viszont úgy látja: az önkormányzatnak mindenképpen segítenie kell a panellakásban élőket.
2006. szeptember 29. 16:58 Viták Budapest bölcsőjéről A főváros bölcsőjében, Óbudán az M0-ás nyomvonalának helye okoz fejfájást a környéken élőknek, szélesebb körben pedig a Hajógyári-sziget beépítésének terve váltott ki indulatokat. Az InfoRádió szerda esti választási műsorában a kerület polgármester-jelöltjei vitáznak.
2006. szeptember 29. 16:56 Kisugározni az újpesti életet Megválasztása esetén nyíltabbá tenné Újpestet Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP IV. kerületi polgármester-jelöltje. Ezzel a törekvéssel egyetértett Gergely Zoltán is, az MSZP-SZDSZ polgármester-jelöltje, aki szerint jobban be kéne vonni a városrész lakóit a döntési folyamatokba.
2006. szeptember 29. 16:54 Kevesebb szülőotthon, több híd Újpesten a következő ciklusban átadnak egy új hidat, és talán elkezdik előkészíteni a következőt is a hozzá tartozó új körúttal együtt. Az utóbbi beruházással kapcsolatban a kerületnek vannak még problémái. Az InfoRádió csütörtök esti választási műsorában a kerületi polgármesterjelöltek közül a Fidesz és az MSZP jelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 16:52 Belvárosi vita a szociális támogatások körül Mi a jobb: az alanyi jogon, vagy a rászorultsági elven járó szociális támogatás? A többi között erről folyik a vita az V. kerületi választási kampányban. Steiner Pál szocialista-szabad demokrata jelölt szerint annak nem kellene támogatást adni, aki nem szorul rá, Rogán Antal, a Fidesz jelöltje szerint ugyanakkor az önkormányzatnak nincs joga eldönteni ki a rászoruló és ki nem az.
2006. szeptember 29. 16:48 Ahol a műanyag tehén borzolta a kedélyeket Budapest legkisebb és egyik legrégebbi kerülete, Belváros-Lipótváros évek óta a lakosság elvándorlása ellen küzd. Az óriási autóforgalom inkább az irodaházak üzemeltetőinek kedvez, a kevés sétálóutca, park nem elég a lakosoknak. Az InfoRádió ma esti választási vitaműsorában a Fidesz és az MSZP V. kerületi polgármester-jelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 16:46 A nyugdíjasok szavazataiért versengenek Gyakorlatilag minden szakkérdésben egyetértett a VI. kerület polgármester-jelöltjei közül megszólaló Verók István SZDSZ-MSZP-s és Illés Zoltán Fidesz-KDNP-s politikus az InfoRádió választási műsorában. A polgármester-jelöltek igyekeztek megnyerni a nyugdíjas szavazókat.
2006. szeptember 29. 16:44 Mi lesz a "legöregebb" kerülettel? Terézváros patinás kerület, korosodó lakossággal és öregedő épületekkel. A város-rehabilitáció itt nehezen halad, mert a műemlék jellegű épületek átalakítását a befektetők gyakran radikális eszközökkel szeretnék megoldani, ahogy az a Hild-ház esetében történt. Az InfoRádió ma esti választási vitaműsorában az MSZP és a Fidesz VI. kerületi jelöltje fejti ki véleményét.
2006. szeptember 29. 16:42 Plakátháború és megszorító csomag Nyugodt kampányt szeretnének a főváros VII. kerületének polgármesterjelöltjei. Az indulók közül Kecskés Gusztáv (Fidesz-KDNP) és Hunvald György (MSZP-SZDSZ) vitatta meg az InfoRádióban, hogy milyen hatása lehet a kerületre a megszorító csomagnak.
2006. szeptember 29. 16:40 Sugárút nincs, kutyapiszok van Felújításra váró műemlék bérházak közötti foghíjtelkeken épülő modern, de középszerű társasházak - egyre inkább ez a kép uralja az egyik legrégebbi pesti kerületet. Bontani és újat építeni, vagy megőrizni és felújítani? - ez a vita uralta leginkább az Erzsébetvárosban az elmúlt önkormányzati ciklust. Az InfoRádió ma esti választási vitaműsorában a jelöltek közül az MSZP és a Fidesz VII. kerületi polgármester-jelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 16:39 A világbajnok asztalhoz sem ült a WC-probléma miatt Az orosz Vlagyimir Kramnyik nem ült asztalhoz a címegyesítő sakk világbajnoki döntő 5. partijában, mert nem biztosítottak számára külön WC-t, így ezt a játszmát játék nélkül a riválisát váró bolgár Veszelin Topalov nyerte, és ő kapta az egy pontot.
2006. szeptember 29. 16:38 "Ez az iskolás rendszer nem méltó a kerülethez" Nem a programmal van baj, hanem a jelenlegi rendszer struktúrájával - hangsúlyozta a Fidesz józsefvárosi polgármester-jelöltje, aki szerint az elmúlt négy évben a polgári oldal sok esetben kiszorult a döntéshozatalból. A jelenlegi szabad demokrata polgármester, az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje ezt cáfolta, azt azonban elismerte, hogy az ellenzék időnként kimaradt a döntés-előkészítésből, ennek azonban ő maga sem örült.
2006. szeptember 29. 16:36 Budapest legszegényebb kerülete a tét Józsefvárosnak, a felmérések szerint Budapest legszegényebb kerületének, súlyos öröksége a sok lepusztult bérház és elhagyott iparterület. A város-rehabilitáció ugyan elindult, de még nagyon az elején tart. Az InfoRádió ma esti választási vitaműsorában Csécsei Bélát, az SZDSZ és Dénes Margitot, a Fidesz VIII. kerületi jelöltjét látja vendégül a jelöltek közül.
2006. szeptember 29. 16:34 Vendéglátók kontra lakók a Ráday utcában Hogyan csökkenthető a zaj a Ráday utcában? Kökény Mihály (MSZP) új egyensúlyt teremtene, Kandolka László (Fidesz-KDNP) még a buszt is kitiltaná, Gegesy Ferenc (SZDSZ) pedig a lakókat kérdezné meg arról, hogy mit szeretnének. A IX. kerület polgármesterjelöltjei az InfoRádióban vitatkoztak a problémáról.
2006. szeptember 29. 16:32 Problémák a szexplázától a kilakoltatásokig Kilakoltatások a nyomortanyáról, szexpláza és koalíciós vita - ezek a témák kavarták a legnagyobb port az elmúlt négy évben a IX. kerületben, miközben csendesen haladt a legsikeresebb budapesti városrehabilitációs program. Az InfoRádió esti választási műsorában a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ polgármester-jelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 16:30 A kerület, ahol még 16. havi fizetést is kapott volna a polgármester A lakossági felháborodás miatt a képviselőtestület ugyan nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Kőbánya polgármestere 14., 15. és 16. havi fizetést kapjon, de György István fideszes polgármesterjelölt szerint így is - egy híján - minden szocialista képviselőnek van egyéb funkciója is. Verbai Lajos szocialista polgármesterjelölt szerint az irodavezetők fizetése is magasabb volt a polgármesterénél, ezt a helyzetet kellett rendezni.
2006. szeptember 29. 16:28 A nemzetközi vásárok és a legfélelmetesebb aluljáró otthona A kőbányai önkormányzatnak számos zavaros ügyön kellett túltennie magát az elmúlt ciklusban. A lakosságot viszont inkább a repülőgépek zaja és a nagy forgalom zavarja, valamint az, hogy a kerületben található a legfélelmetesebb hírű aluljáró. Az InfoRádió kedd esti választási vitaműsorában az MSZP és a Fidesz kőbányai jelöltjét látja vendégül az indulók közül.
2006. szeptember 29. 16:26 Együttes fellépést ígérnek a jelöltek a 4-es metró meghosszabbításáért Az önkormányzat előkészített egy közlekedési koncepciót, amelynek lényege, hogy tehermentesíteni kell a BAH-csomópontot és a Gellért teret - mondta Molnár Gyula szocialista polgármesterjelölt, a XI. kerület jelenlegi irányítója.
2006. szeptember 29. 16:24 A kerület, ahol nem csökken a népesség A XI. kerület egyike azon kevés városrészeknek, ahol az elmúlt években megállt a népességfogyás. A vállalkozói lakásépítés ütemét még tovább gyorsíthatják az olyan nagyberuházások, mint a 4-es metró vagy a Lágymányosi öbölbe tervezett szabadidőközpont.
2006. szeptember 29. 16:22 Nincs pénz a sportcsarnokra? Nincs az önkormányzatnak fedezete a XII. kerületben épülő sportcsarnok finanszírozására - állítja Élő Norbert, az MSZP XII. kerületi polgármester-jelöltje. Pokorni Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje ugyanakkor úgy látja: a beruházás valóban megterheli a kerület költségvetését, azonban vállalható.
2006. szeptember 29. 16:20 Ahova a vaddisznó inni jár A XII. önkormányzat az elmúlt négy évben sorozatban szállította az országos sajtónak a botránytémákat, a kerületieket azonban inkább a rossz minőségű útfelújítás, a kevés csatorna, vagy a zöldterületeken található szemét bosszantotta.
2006. szeptember 29. 16:18 A kerület, ahol tilos kempingezni Angyalföldet a múlt századi gyáralapítási hullám és az ezredfordulós irodaépítési láz után most a lakásépítési kedv fellendülése jellemzi. Az ingatlanbefektetők ugrásra készen várják a toronyház-építési tilalom eltörlését is, miközben az Árpád-hídnál lassan már így is elviselhetetlen a forgalom. Az InfoRádió esti választási vitaműsorában az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ XIII. kerületi polgármester-jelöltje lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 16:14 Zugló négy évig "büntiben" volt Rátonyi Gábor, a Fidesz zuglói polgármester-jelöltje szerint jobboldali vezetése miatt büntetésben volt az utóbbi négy évben a XIV. kerület az MSZP-SZDSZ koalíció vezette Budapesten. Weinek Leonárd, a koalíció polgármester-jelöltje szerint azonban a polgármester felel a legutóbbi ciklus fejlesztéseiért.
2006. szeptember 29. 16:12 Pest tüdeje már nem a régi Zugló, Pest tüdeje már nem a régi. Az egykori kertvárosból lassan lakóparkváros lesz. A szaporodó építkezéseket gyakorta civil tiltakozások kísérik, sokszor hiába. Az InfoRádió ma esti választási vitaműsorában Rátonyi Gábor (Fidesz-KDNP) és Weinek Leonárd (MSZP-SZDSZ) XIV. kerületi polgármester-jelölt lesz a vendég.
2006. szeptember 29. 16:11 Tizenkét embert mészárolt le a hentes Tizenkét gyilkossággal és öt ember megsebesítésével gyanúsít a rendőrség egy hentest Kínában.
2006. szeptember 29. 16:10 "Örökös infarktus előtti állapot" Több szempontból is gazdátlan a XV. kerület - mondta a városrészben az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP és a Vállalkozók Pártja támogatásával induló polgármesterjelölt. Az MSZP polgármesterjelöltje szerint azonban gazdátlanságról szó sincs, a kerület jelentősen fejlődött az utóbbi években.
2006. szeptember 29. 16:08 Előbb tájékozódjon, és csak azt követően szavazzon! A XV. kerület két polgármesterjelöltjének - Hajdú László (MSZP) és László Tamás (Fidesz) - mai polémiájával megkezdődik az InfoRádió új, az önkormányzati választásokkal foglalkozó rendkívüli vitasorozata. A kerületek legégetőbb problémáiról, az elmúlt évek eredményeiről és a jelöltek terveiről szóló műsor mától hétköznaponként 21 órakor jelentkezik. Olvassa el a XV. kerületet bemutató összefoglalónkat!
2006. szeptember 29. 16:06 Megismételhetik a budapesti választást a Kossuth téri tüntetés miatt? Valószínűleg kampánycsend-sértésnek minősül, ha a Kossuth téren péntek éjfél után is folytatódik a tüntetés - mondta az InfoRádió kérdésére az Országos Választási Bizottság elnöke. Szigeti Péter szerint a bizottság előzetesen nem tehet semmit.
2006. szeptember 29. 16:06 Ahol az M0-ás osztja meg az embereket A XVI. kerület lakóit és politikusait az elmúlt években az M0-ás építése osztotta meg: volt aki átokként, volt aki áldásként ítélte meg a körgyűrű szóban forgó szakaszát. A városrész problémáit ma már a kertvárosi jelleg határozza meg. Az InfoRádió kedd esti választási vitaműsorában az MSZP és a Fidesz, és a Polgármesterklub kerületi polgármester-jelöltje lesz a vendég.