2008. január 9. 16:25 Volt határőrök ellen indult eljárás Vagyonelleni bűncselekmények miatt indult eljárás az egykori Balassagyarmati Határőr Igazgatóság volt munkatársai ellen.
2008. január 9. 16:11 Kóka: A reformok folytatásáról kell szólnia az idei évnek A reformok folytatásáról kell szólnia az idei évnek - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke. A kisebbik kormányzó párt vezetője évadnyitó tájékoztatóján kiemelte: az SZDSZ a növekedést megalapozó politika képviseltét tekinti a legfontosabb feladatának 2008-ban.
2008. január 9. 14:43 Képek csak felnőtteknek: egy baleset, amelyet nem lehetett túlélni Felborult egy személyautó az M1-es autópályán a Bicskei felhajtónál Győr felé. Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.
2008. január 9. 14:19 Gyurcsány: romák és szegénység, kéz a kézben Az integráció iránti elkötelezettségét hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a romák oktatási és képzési helyzetéről szóló konferencián. A kormányfő azt ígérte, hogy az integráció segítésére több programot is elindít a jövőben.
2008. január 9. 14:16 Javuló külkereskedelmi adatok, de az exportnövekedés csökkenőben Bár tavalyhoz képest jelentősen csökkent a külkereskedelmi hiány, a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az export visszaesőben van - kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait az ING elemzője.
2008. január 9. 13:57 Kidurrant az ingatlanlufi A kormányzati negyed építésének hírére a Nyugati tér környékén az eladók egy része magasabb áron próbálta eladni ingatlanát. A befektetői roham azonban elmaradt, és most, hogy bejelentették a beruházás elmaradását, az árak is visszatértek a szokásos szintre. Ennek ellenére a környék még fontos lehet az ingatlanbefektetőknek.
2008. január 9. 13:42 "A gazdaságot nem rendíti meg az alacsony hazai fogyasztás" A gazdasági fellendülés tavaly alig gyakorolt hatást a németek vásárlási kedvére, a kiskereskedelmi forgalom egy százalékkal visszaesett a wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal adatait szerint.
2008. január 9. 13:27 Magyarics: Kétesélyes a demokrata elnökjelölti küzdelem Hillary Clinton nyerte meg New Hampshire államban a demokrata előválasztást. Elemzők szerint a volt first lady stratégiát változtatott, és a korábbi határozott, kemény nő imázsa helyett törékeny, emberi oldalát próbálta megmutatni. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint demokrata oldalon továbbra is két jelölt tűnik esélyesnek: Hillary Clinton és Barack Obama. A republikánusoknál az eddig gyengén teljesítő, de elsősorban a nagyobb államokban kampányoló Rudy Giuliani is befuthat, így ott még három esélyes van.
2008. január 9. 13:26 Tovább nő a kormányzati negyed költsége A 8,5 milliárd forintért megvásárolt Nyugati pályaudvar melletti MÁV telek mellett eddig 632 millió forintot emésztett fel a megállított kormányzati negyed ötlete, azonban ez az összeg vélhetően még tovább emelkedik. Ugyanis az elvetélt beruházásért felelős programirodát még majdnem egy évig működtetik.
2008. január 9. 13:11 Öt év börtön kannabisz birtoklásáért Visszaminősíttetné a brit miniszterelnök a kannabiszt: a drog korábban a B veszélyességi kategóriába tartozott, egy korábbi belügyminiszteri rendelet azonban a C-be helyezte. Akinél ilyen drogot találnak, akár ötéves börtönbüntetéssel is sújthatnák.
2008. január 9. 13:01 Nem indul Pekingben, de nem is vonul vissza Kovács Ágnes Kovács Ágnes olimpiai bajnok mellúszó bejelentette, hogy nem indul a pekingi ötkarikás játékokon, de nem is vonul vissza a versenyzéstől.
2008. január 9. 12:57 NHH: nagyító alatt a hűségszerződések Idén az előfizetői szerződéseket fogja vizsgálni a Nemzeti Hírközlési Hatóság, különös tekintettel a hűségszerződésekre - mondta a szervezet szóvivője. Márton György szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ügyfelek számára áttekinthetetlenek ezek szerződések, és szolgáltató sem segít bennük eligazodni.
2008. január 9. 12:49 Megérkezett Izraelbe az amerikai elnök George Bush megérkezett szerdán Izraelbe, nyolcnapos közel-keleti körútjának első állomására. Az amerikai elnököt Simon Peresz izraeli államfő és Ehud Olmert kormányfő fogadta a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.
2008. január 9. 12:43 Mozgás nélkül is fogyaszt a csodagyógyszer Reményt adhat a túlsúlyos embereknek egy készítmény, amely az első vizsgálatok szerint 22 százalékkal nagyobb kalória-felhasználást eredményezett a tesztek résztvevőinél, mint a placebó.
2008. január 9. 12:38 Jégről mentést gyakorolják a tűzoltók - képgaléria A nyíregyházi tűzoltóság szervezésében a megye hivatásos és köztestületi tűzoltói gyakorolják a jégről mentést Nyíregyházán a Bujtosi-tó jegén.
2008. január 9. 12:32 Nyomozás volt határőrök ellen Tíz volt határőr ellen indult nyomozás, mert a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság decemberi bezárása előtt gépeket, ruhákat, építési anyagokat vittek el.
2008. január 9. 12:30 Növelné befolyását az Elműben az RWE Az RWE megállapodást kötött a WestLB AG-vel, hogy összehangoltan járnak el az Elmű Nyrt.-ben való további befolyásszerzés érdekében - közölték a megállapodásban résztvevők a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 10,5 százalékos Elmű-csomagra csütörtökig nyújthatnak be ajánlatot a pályázók - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.
2008. január 9. 12:20 Karel Gott nem öregszik: megnősült és ismét apa lesz Ismét a cseh bulvárlapok címlapján szerepel Karel Gott, a világhírű prágai énekes. A népszerű Aranycsalogány ugyanis Las Vegasban megnősült, ráadásul 68 évesen ismét apa lesz.
2008. január 9. 12:02 Rendőrök segítik az utcán élő hajléktalanokat Egyre többen hűlnek ki a közterületeken, ezért az Országos Rendőr-főkapitány elrendelte, hogy a járőrök gyakrabban látogassák azokat a helyeket, ahol hajléktalanok élnek.
2008. január 9. 11:50 "Ne kelljen néznünk a meghülyült magyar turulokat Dél-Szlovákiában" A nemzeti öntudat erősítését tartja a szlovák kormányfő az idei esztendő egyik legfontosabb feladatának. Robert Fico kijelentése azonban a történészek között is vitát váltott ki.
2008. január 9. 11:44 Az ügyészség kezdeményezi a bírákat bántalmazó férfi letartóztatását Az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését annak a férfinak, aki a Pest Megyei Bíróságon kedden bántalmazott két bírót és egy ügyvédet - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
2008. január 9. 11:36 Elhunyt Körmendi János színművész Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán az MTI-vel. A Kossuth-díjas színművészt vasárnap érte a halál.
2008. január 9. 11:35 A tetőről lezúduló hó okozta balesetért az ingatlan tulajdonosa a felelős A belvárosi társasházaknak nincs pénzük jég- és hómentesíteni a tetőt, ezért gyakran csak egy cetlivel ellátott, falnak támasztott deszka jelzi olvadáskor az omlásveszélyt - ha jelzi egyáltalán valami. Szentmiklósi Péter társasházakkal foglalkozó jogász szerint, ha egy járókelőre vagy egy kocsira zúdul a jeges hótömeg, akkor a kötelességét elmulasztó társasház a felelős.
2008. január 9. 11:21 Iker Casillast "örökre" megtartaná a Real Madrid Akár évi 12 millió eurós fizetést is kész adni a Real Madrid Iker Casillasnak, hogy megtartsa kapusát, aki a spanyol válogatott első számú hálóőre is.
2008. január 9. 11:20 Bukások kronológiája: nincs mivel büszkélkednie a kormánynak A kormányzati negyed beruházásának megállításával 2002 óta az MSZP-SZDSZ koalíció sokadik elképzelése futott zátonyra. Talán csak az autópálya és gyorsforgalmi utak megépítésével büszkélkedhetnek, ezek viszont a régió más országaihoz képest jóval drágábban készülnek. Mindeközben a gazdasági mutatók mindegyike jelentősen romlott.
2008. január 9. 11:05 A felnőttek negyede egyáltalán nem olvas könyvet Nagy-Britanniában minden negyedik felnőtt bevallja, hogy az elmúlt egy évben egyetlen könyvet sem olvasott el. Minden második pedig hazudik, amikor olvasási szokásairól kérdezik, csak hogy intelligensebbnek mutassa magát.
2008. január 9. 10:50 Halálos autóbaleset Békés megyében - képpel Életét vesztette az a sofőr, aki gépkocsijával egy fának ütközött szerda reggel Füzesgyarmat és Bucsa között - közölte a rendőrség.
2008. január 9. 10:35 Repülőt lőttek az önfeledten ünneplők Lövedék talált el egy éppen leszálló utasszállító repülőgépet a montenegrói fővárosban, az esetet a rendőrség azonban nem is regisztrálta.
2008. január 9. 10:20 Madáretetési tanácsok állatbarátoknak Csak télen és a leghidegebb időben kell etetni a madarakat. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa, Berényi Zsombor az InfoRádiónak azt mondta: fontos, hogy olajos magvakat, búzát, árpát adjunk enni a madaraknak. Lehet szalonnát is kitenni, de az ne legyen füstölt és sós.
2008. január 9. 10:05 Kirúgták a pártvezetőt a puccos temetés miatt Leváltották a pártban betöltött pozíciójáról és lefokozták a dél-kínai Kanton autópálya felügyeletének vezetőjét. Az ok: felháborítóan puccos temetést rendezett az édesanyjának.
2008. január 9. 09:49 A felnőttek harmada folyamatosan fogyókúrázik Háromból egy felnőtt folyamatosan diétázik Nagy-Britanniában - derül ki a Tesco áruházlánc megbízásából készült felmérésből.
2008. január 9. 09:34 Dráma a stúdióban: felvágta az ereit a kirúgott tévésztár Amikor megtudta, hogy kirúgják, felvágta az ereit Jeff Stewart, a legnépszerűbb brit bűnügyi tévésorozat sztárja. Nem gondolhatta azonban teljesen komolyan, hogy meg akar halni, mert azonnal segítséget kért, és kórházba szállították.
2008. január 9. 09:13 Film készülhet Madeleine McCann történetéből Eladhatja eltűnt kislányuk történetének jogait Kate és Gerry McCann. Képviselőik nemrégiben tárgyalásokat kezdtek egy ügynökséggel, az IMG-vel, amely a becslések szerint akár 2 millió fontot is adhat a sztoriért. Az összeget a szülők a Madeleine utáni kutatás folytatására fordítanák.
2008. január 9. 08:51 Készen állnak a kínai csapatok az invázióra Kína csapatokat küld Észak-Koreába, hogy biztosítsa a rendet és megvédje a nukleáris arzenált, ha a szomszédos országban összeomlana a kommunista rezsim. Sajtóinformációk szerint Peking először megpróbálná megszerezni az akcióhoz az ENSZ támogatását, de ennek hiányában önhatalmúlag is kész lenne a beavatkozásra.
2008. január 9. 08:35 Gázrobbanás miatt összeomlott egy lakóház Oroszországban Gázrobbanás következtében nagyrészt összeomlott egy 12 lakásos ház szerdára virradó éjjel az oroszországi Kazany városában, többeket maga alá temetve.