Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Dráma a stúdióban: felvágta az ereit a kirúgott tévésztár

Amikor megtudta, hogy kirúgják, felvágta az ereit Jeff Stewart, a legnépszerűbb brit bűnügyi tévésorozat sztárja. Nem gondolhatta azonban teljesen komolyan, hogy meg akar halni, mert azonnal segítséget kért, és kórházba szállították.

Az 52 éves színész 1984 óta játszotta Reg Hollis nyomozót az ITV "The Bill" című sorozatában - ő volt az egyetlen, aki az eredeti szereposztásból még megmaradt. Karácsony előtt azonban - egy komoly vita után - felfüggesztették, most pedig azt is közölték vele, hogy ki van rúgva.

Az elkeseredett színész a hír hallatán az öltözőjében felvágta az ereit. Azután azonban azonnal észbe kapott, mert telefonon segítséget kért a kollégáitól. A biztonsági őrök törték be az ajtót, őt pedig a mentő kórházba szállította.

Az élete nincs veszélyben, éjszakára azonban a kórházban tartották megfigyelésre.

Jeffet tehát nagyon megviselte, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését, pedig egy bennfentes szerint nem lepődhetett volna meg. "Teljesen kilógott a sorból. A rendezők ugyan megszokták, hogy a színészek nyafognak és hisztiznek, de ő túl messzire ment. Azért döntöttek úgy, hogy egy hétre felfüggesztik, hogy lehiggadjon" - nyilatkozta egyikük név nélkül.

A színész 2006 óta szenved lelki betegségben. Akkor összeesett, kórházba szállították, és azóta is gyógyszereket szedett. A színész elismerte, hogy abszolút a padlón volt - de az okokat maga sem tudja.

A színészt 11 éve azzal vádolták meg, hogy kábítószerezik és szado-mazo szexben vesz részt. Jó barátja volt a sorozat korábbi sztárja, Kevin Lloyd, aki alkoholbetegség következtében halt meg 1998-ban.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×