Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Készen állnak a kínai csapatok az invázióra

Kína csapatokat küld Észak-Koreába, hogy biztosítsa a rendet és megvédje a nukleáris arzenált, ha a szomszédos országban összeomlana a kommunista rezsim. Sajtóinformációk szerint Peking először megpróbálná megszerezni az akcióhoz az ENSZ támogatását, de ennek hiányában önhatalmúlag is kész lenne a beavatkozásra.

"Ha az észak-koreai belpolitikai helyzet gyors romlásnak indulna, és a nemzetközi közösség erre nem reagálna időben, akkor Kína vállalná magára a stabilitás fenntartását" - állítja jelentésében két washingtoni kutatóközpont.

A kutatók erre a megállapításra az után jutottak, hogy végigkérdeztek egy sor kínai forrást, köztük hadelmélettel és a hadsereggel foglalkozó akadémikusokat. Jelentésük megerősíti azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint Kína alapvetően megváltoztatta Kim Dzsong Ilhez fűződő viszonyát 2006 októbere óta, amikor Észak-Korea nukleáris kísérletet hajtott végre.

Kína emellett az esetleges beavatkozással azt is demonstrálná, hogy kész nagyobb súllyal bevetni magát a nemzetközi ügyekbe - tették hozzá.

A jelentést a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) és az Egyesült Államok Békeintézete készítette. A dokumentum szerint a kínai hadseregnek háromféle feladata lenne Észak-Koreában.

Nem fogják megvédeni Kimet

Az első humanitárius: nekik kellene megbirkózniuk a menekültáradattal, illetve egy esetleges természeti katasztrófa következményeivel.

Másodszor fenn kellene tartaniuk a békét és a rendet, harmadrészt pedig a katonák feladata lenne, hogy megvédjék egy esetleges támadástól az észak-koreai nukleáris létesítményeket. Egyúttal azt is meg kell akadályozniuk, hogy az észak-koreai nukleáris fegyverek, illetve anyagok "rossz kézbe" kerüljenek.

A szóvivő nem kommentál és nem tagad

Abban nem értettek egyet a kutatók által megkérdezett források, hogy Kínának szándékában áll-e egyáltalán fenntartani "különleges kapcsolatát" Észak-Koreával - az egyetlen országgal, amellyel Pekingnek formális, kölcsönös garanciákat nyújtó védelmi együttműködése van.

Abban azonban egyetértettek, hogy Peking semmiképpen nem avatkozik majd be Észak-Koreában sem azért, hogy megdöntse, sem, hogy megvédje Kim Dzsong Il hatalmát. A kínaiakat elsősorban a stabilitás érdekli, bár attól nem tartanak, hogy az összeomlás küszöbön állna.

A kínai külügyi szóvivőnek "nincs tudomása" a tervről, amelynek létezését azonban nem tagadta. Si Jin-hong, a pekingi egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora azt sem tartja kizártnak, hogy még csak a tervezet készült el, és a tervet akkor véglegesítik, ha az észak-koreai rezsim a mostaninál nagyobb nyomás alá kerül.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×