2025. március 12. 17:42 Radioaktív szivárgás történt Európa legnagyobb atomerőművében Mintegy 100 köbméternyi radioaktív reaktorhűtő-folyadék szivárgott ki egy atomerőműben Finnországban.
2025. március 12. 17:30 EP-állásfoglalás: az EU immár Ukrajna első számú stratégiai szövetségese Két, Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalást is elfogadott az Európai Parlament szerdán.
2025. március 12. 17:19 Napokon belül visszatérhetnek a Földre az ISS-en "rekedt" asztronauták A Starliner két űrhajósának tavaly júniusban kellett volna hazatérnie.
2025. március 12. 17:07 Leállás jön az Államkincstárnál – itt vannak a részletek Karbantartás miatt nyolc órán át nem lesznek elérhetők az online felületek.
2025. március 12. 16:55 A képviselők asztalára kerül a műhús, elpusztíthatják Magyarország átfogó tilalmat készül bevezetni a laboratóriumban, állati sejtekből előállított húsokra. A kormány szerint a műhús potenciális veszélyt jelenthet az emberi egészségre, a környezetre, és veszélyeztetheti a hagyományos mezőgazdasági termelést is.
2025. március 12. 16:43 Nagykőrösi kór: megszólalt a városvezető Egyelőre nem tudni, mitől betegedett meg több mint hatszáz ember az elmúlt napokban a településen, a városvezető is tanácstalan, de ő is elkapta a betegséget..
2025. március 12. 16:19 "Óriási ajándékról" döntött a kormány A szerdai kormányülés után jelentkezett a miniszterelnök.
2025. március 12. 16:07 Rekordnyereséget könyvelhetett el a Rheinmetall – és még csak most jön a java Az ukrajnai háború és a megváltozott nemzetközi biztonsági helyzet következményeként a nyereséget tekintve rendkívüli évet zárt tavaly Németország legnagyobb fegyvergyártó cége, a Rheinmetall. A német fegyveripar általánosságban fellendülést remél.
2025. március 12. 15:55 Máris visszatért a korábbi szintre az ukrajnai fegyverszállítás Kijev hálás, de közölte: a területeivel kapcsolatban nem fogadja el "az engedmények kifejezést".
2025. március 12. 15:43 Megvan, kik indulnak a román elnökválasztásról kizárt Calin Georgescu helyett Pártelnökeit, George Simiont (AUR) és Anamaria Gavrilát (POT) indítja Romániában a májusi megismételt elnökválasztáson az a két párt, amely eddig az elnökjelöltek közül immár kizárt, a tavalyi félbeszakított voksoláson legtöbb voksot összesítő Calin Georgescut támogatta.
2025. március 12. 15:31 Egyezséget kötött az orosz és az amerikai hírszerzés Megállapodott a rendszeres kapcsolattartásról a Moszkva és Washington közötti konfrontáció csökkentése érdekében Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) és John Ratcliffe, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója – közölte szerdán az SZVR sajtóirodája.
2025. március 12. 15:19 "Sorcsere" a Mabisz vezetésében Az előző elnökség mandátumának lejárta után új elnököt, elnökhelyettest és ügyvezető elnökséget választott szerdai tisztújító ülésén a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2025. március 12. 15:07 Tévedésből felkerült Magyar Péter neve az európai védelemről szóló uniós javaslatra A politikus magyarázatot vár. Az uniós szavazás előtt ismertették a képviselőkkel a hibát.
2025. március 12. 14:55 GVH: 13 százalékkal csökkentek a magyar egyajánlatos közbeszerzési szerződések Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot indított az egyajánlatos közbeszerzési eljárások okainak feltárására a Gazdasági Versenyhivatal. Az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piaca után másodikként a gépjármű beszerzéseket ellenőrzik.
2025. március 12. 14:43 Fődíjat nyert Montréalban Lakos Nóra filmje Véletlenül írtam egy könyvet című filmje elnyerte a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját, amelyet a film írója és rendezője személyesen vett át.
2025. március 12. 14:28 Elemző az elmúlt napok hadgyakorlatairól: új világrend van kialakulóban, a keleti blokk is erőt mutat A Japán-tengeren és az Ománi-öböl térségében zajló nagyszabású katonai műveletek célja a befolyási övezetek lehatárolása, illetve az erőkivetítési képességek prezentálása – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. Nagy Dávid arról is beszélt, van-e most reális esély globális háború kitörésére a szemben álló felek között.
2025. március 12. 14:12 Aláírta az MNB új elnöke az első forint bankjegyet – képek A magyar bankjegyekben a fejlődés a hagyománnyal és a stabilitással ötvöződik, miközben megfelelnek a mai készpénzforgalom technológiai követelményeinek is – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke szerdán Budapesten, az első forint bankjegy ünnepélyes aláírása alkalmából.
2025. március 12. 14:00 Bejelentésekre készül a kormány Csütörtök 10 órára a Kormányzati Tájékoztatási Központ sajtótájékoztatót hirdetett Gulyás Gergely és Vitályos Eszter részvételével.
2025. március 12. 13:49 Iktatta jelöltségét a román elnökválasztásra a „nagy visszatérő” Victor Ponta Románia az első feliratú, piros sapkában érkezett a választási bizottságra.
2025. március 12. 13:37 Kilőtték a NASA különleges űrteleszkópját – videó A világegyetemet feltérképező új űrteleszkópot állított kedden földkörüli pályára a NASA a SpaceX hordozórakétával, amely műholdakat is vitt magával.
2025. március 12. 13:25 Hosszú időre elkötelezte magát Oscar Piastri Több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Forma–1-es világbajnoki címvédő McLaren istállónál az ausztrál Oscar Piastri.
2025. március 12. 13:13 Pekler Zalán Európa-bajnok, Péni István ezüstérmes Pekler Zalán a döntőben legyőzte Péni Istvánt, így előbbi arany-, utóbbi pedig ezüstérmet nyert a férfi puskások szóló versenyszámában az eszéki légfegyveres Európa-bajnokság szerdai zárónapján.
2025. március 12. 13:03 Kilenc évvel megtoldották a volt grúz elnök börtönbüntetését A jelenleg is börtönbüntetését töltő Miheil Szaakasvili volt grúz államfőt további kilenc év börtönre ítélte szerdán a tbiliszi városi bíróság – jelentette az Interpressnews hírportál.
2025. március 12. 12:50 Flórián téri „armageddon”: rettentő rozsdatengert tártak fel Az előzetes tervek szerint megfelelően haladnak a munkák a Flórián téri felüljárón, amelyen az első napokban felmarták az aszfaltot. Ezt követően a szakemberek részletes állapotfelmérést végeznek el – közölte a BKK.
2025. március 12. 12:39 Több mint hatszázan betegedtek meg ismeretlen okból Nagykőrösön A rejtélyes megbetegedés következtében öt gyermek kórházi ellátásra is szorult, de már kiengedték őket.
2025. március 12. 12:27 Oroszország nagyon várja az amerikaiak hívását, utána kér majd figyelmet Az orosz külügy szóvivője, valamint a Kreml szóvivője közvetlenül egymás után nyilatkozott azok után, hogy Moszkva már kedd este reagált az amerikai 30 napos fegyvernyugvási javaslatra, amelyet elvben támogat Ukrajna is.
2025. március 12. 12:12 36 helyszín, 150 rendőr: összehangolt drograzziát tartottak – videó Drogellenes razziát tartott a rendőrség Pest vármegyében: 23 szórakozóhelyet és további 13 helyszínt ellenőriztek – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2025. március 12. 11:59 Sérülés miatt szakadt félbe egy színházi előadás Zalaegerszegen Sérülés miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia című darab előadása kedd este a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban – tájékoztatta a teátrum szerdán az MTI-t.
2025. március 12. 11:47 Fontos minisztériumi lépés történt a gödöllői HÉV felújítása érdekében A tervek szerint a H8-as és H9-es HÉV felújítása során felüljáró is épülhet az Örs vezér terénél, továbbá több állomás és megállóhely is megújulhat a vonalakon.
2025. március 12. 11:36 A kormányhoz fordultak a nyugdíjasok Az Idősek Tanácsa az áfa-visszatérítéssel érintett termékek körének bővítését kezdeményezte – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. március 12. 11:25 Donald Trump és Joe Biden egyetért, ha a Google megregulázása a téma Viszlát Chrome! – az amerikai igazságügyi minisztérium megerősítette a Joe Biden idején hozott döntést: a Google-nak el kell adnia az általa kifejlesztett böngészőt. A lépés célja: felszámolni a vállalat keresőmotor-monopóliumát.
2025. március 12. 11:13 Komoly vihar csapott le nyugaton, jég borította be a kerteket Kedden késő délután, kora este villámok cikáztak az égen, nagy mennydörgések voltak és jégszemek hullottak az égből a nyugati országrészben.
2025. március 12. 11:01 Szoboszlai a csapat legjobbjai közé tartozott, de a PSG megérdemelten jutott tovább Különleges párharc végén, tizenegyespárbajban búcsúzott a Liverpool kedd este az Anfield Roadon a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírásától. Arne Slot szerint ez volt a legjobb futballmeccs, amiben eddig része volt, kiesés, a vereség ellenére is.
2025. március 12. 10:49 Nem marad el Európa válasza az USA által kivetett vámokra Az Európai Bizottság indokolatlannak tartja az Egyesült Államok részéről az acél- és alumíniumtermékekre kivetett vámokat, Ursula von der Leyen erős, de arányos ellenlépéseket ígér.