Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
326
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Számlálóbiztos levágja a plombát a szavazóurnáról a szavazóhelyiség bezárása után, mielőtt megkezdik a szavazatok számlálását a budapesti Narancs Óvodában kialakított szavazókörben az EP-választás napján, 2019. május 26-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Elemzők 36 százaléknál: nem áll rosszul a kormánypárt, vidéken dől el a verseny

Még Budapesten is elvihet három kerületet a Fidesz, amely "valamit megtanult az MSZP-től".

36,32 százalékos feldolgozottságnál az InfoRádió stúdiójában ülő elemzők a következőképp látták a helyzetet.

"Bizony nem áll rosszul a kormánypárt" - kezdte Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója. Kiemelte, hogy a városok nagy részében is a Fidesz vezet, de még Budapesten is sikerülhet három helyen a kormányerőknek győzedelmeskedni.

Novák Zoltán, a Méltányosság kutatási igazgatója azt mondta, csalódás lehet az ellenzéknek, hogy nem hozza el az összes kerületet Budapesten.

Hogy a kormánypártoknak "még a cseresora is jobb", mint az ellenzék első vonala, arra a felvetésre Novák Zoltán elmondta, sok helyen nyernek fiatal ellenzékiek, de régóta mondják elemzők, hogy a választás vidéken fog eldőlni.

Csizmadia Ervin még azt is mondta, hogy bár az ellenzék állította, hogy "minden településre kétszer eljutott", ennek ellenére látható, hogy

vidéken mintha alig látszódna az ellenzék.

"A Fidesz erejét mi adja? Megtanult valamit az MSZP-től: az MSZP a kilencvenes években a vidéket uralta" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×