Infostart.hu
eur:
388.7
usd:
337.04
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Márki-Zay Péter vállalja a felelősséget

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje nem hitte volna, de fél év alatt „összegyurcsányozták”.

Augusztus vége felé alakulhat meg hivatalosan is a párt, Hadházy Ákos azt javasolta neki, hogy később csinálják meg, együtt – mondta Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hozzátette: az elmúlt másfél évben őket, civileket háttérbe szorították, ezért szükség van egy pártra. Szeretnének majd elindulni az európai parlamenti választáson is, hogy a civil jelöltek mögé be tudjanak állni, ahhoz kell egy párt – mondta.

A 106 körzetben 12 jelöltjük volt, mégis bekényszerítették őket a hat párt egyikébe – jegyezte meg. Mint mondta, mindent meg fognak tenni azért, hogy a jelenlegi rendszer megbukjon, ebben eszköz lesz ez a párt is.

Azt látták, hogy a hat párt összefogva sem tudta legyőzni a Fideszt, voltak politikusok, akik talán nem is akarták. Most is a Mindenki Magyarországában gondolkoznak, de elő kell tudni húzni egy pártot is, hogy ne lehessen a civileket kiszorítani – hangsúlyozta. Márki-Zay szerint azt szeretnék továbbépíteni, amit eddig is csináltak.

Megdöbbenve olvasta, hányszor a háta mögött döntöttek, mint mondta, rosszul is esett neki – reagált a Direkt36 oknyomozó cikkére.

Vállalja a felelősséget az ellenzék bukásáért, szerinte hiba volt az „egyszerűbb hangvétel hiánya”, és az is, hogy sok félreérthető kijelentést tett. Szerinte sok döntést kellett hoznia, bármit is tett volna, valaki mindig csalódott volna. Olyan modellt építettek fel, amit Hódmezővásárhelyen és az önkormányzati kampányban is kipróbáltak, és működött – jegyezte meg.

Elmondta, hogy

Karácsony Gergely stábja csinálta a kampányt,

hálás azért, hogy ez a csapat beállt a munkába. Azért gondolták, hogy jó ötlet Karácsony visszalépése, mert őt majd nem lehet „összegyurcsányozni”, de az előny eltűnt, mert

fél év alatt mégis „összegyurcsányozták”.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pártnak nincs még neve, de hozzátette: számukra továbbra is a Mindenki Magyarországa Mozgalom a fő csapásirány, a párt csak egy eszköz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×