Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
326
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy szakápoló a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház megújult sürgősségi osztályán 2016. április 6-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

A kormány és az ellenzék is megszólalt az Ápolók napján

A kormány szerint háromszorosára nőtt az ápolók bére, az ellenzék további emelést ígér.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében köszönetet mondott minden magyar ápolónak, akik a második éve tartó koronavírus-járványban rendkívüli munkát végeznek a betegek ellátásában és az oltási programban is.

Az írták: a Gyurcsány-Bajnai-kormány létbizonytalanságban tartotta az ápolókat, a kórházak bezárásával ezrek kerültek utcára, megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket és még el is vettek tőlük egy havi bért. A baloldal súlyos problémát és ápolóhiányt okozott azzal is, hogy bezárt több egészségügyi szakképző iskolát.

A közlemény szerint 2010 óta a kormány több ütemben emelte az ápolók bérét, amelynek köszönhetően átlagosan több mint a háromszorosát keresik annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt. Februárban több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozó kapta kézhez emelt bérét; az ápolók alapilletménye ugyanis januártól újabb 21 százalékkal emelkedett. A 25 év alatti szakdolgozók fizetését a béremelés mellett a jövedelemadó-mentesség is jelentősen megemelte.

Azt írták: 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete nem érte el a 160 ezer forintot, ma ez bruttó 517 ezer forint. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű ápoló átlagkeresete 2010-ben alig volt több mint 170 ezer forint, ma már bruttó 575 ezer forint. Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű diplomás ápoló átlagkeresete 2010-ben kevesebb volt, mint 200 ezer forint, ma bruttó 649 ezer forint. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű diplomás ápoló átlagkeresete 2010-ben alig volt több mint 220 ezer forint, ma bruttó 690 ezer forint - sorolta a minisztérium.

Emellett az ápolói pályára készülő fiatalokat már tanulmányaik alatt ösztöndíjakkal támogatják, a középiskolás fiatalok havi 40 ezer forintos, a felsőoktatásban ápolói mesterképzésben tanulók félévente akár 640 ezer forinttal ösztöndíjat kapnak.

LMP: vonzóvá kell tenni az ápolói munkát a fiataloknak

Vonzóvá kell tenni a fiatalok számára az ápolói munkát - mondta az LMP frakcióvezető-helyettese szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Hohn Krisztina - aki az ellenzék közös képviselőjelöltje Pest megye 6. számú választókerületében - hangsúlyozta: az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította február 19-ét az ápolók napjává, de a kormány azóta sem becsüli meg az ágazatban dolgozókat. Ezért több mint 20 ezer ápoló hiányzik a rendszerből, és a különböző egészségügyi intézmények sokszor képzettség nélküli munkaerőt kénytelenek igénybe venni.

Kiemelte: az LMP kormányra kerülése esetén megnyugtató bérrendezést hajtana végre az ápolók körében.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője elmondta, hogy akik nem gyermeküket, hanem jellemzően idős hozzátartozójukat ápolják otthon, mindössze 68 ezer forintot kapnak havonta, "ami semmire nem elég". Az ellenzéki összefogás ezért kormányra kerülése esetén biztosítaná a minimálbért minden otthoni ápolást végzőnek is - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×