Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Video wall with small screens digital concept
Nyitókép: Vertigo3d/Getty Images

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a közmédia dolgozói Csehországban

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek a Cseh Televízió és a Cseh Rádió munkatársai a közszolgálati média finanszírozásának tervezett átalakítása miatt. A tiltakozó akcióra június 22-én, hétfőn kerül sor, és a gyermekeknek szóló csatornák kivételével valamennyi televíziós és rádiós adást érinti.

A szervezők szerint a sztrájkot a Közszolgálati kezdeményezés hirdette meg a két intézmény támogatásával. Jan Herget, a rádiósok képviselője hangsúlyozta, hogy akciójuk során továbbra is betartják a törvényi előírásokat, valamint a közszolgálati média működésére vonatkozó szabályokat. A tiltakozás részleteit szerdán ismertették a Cseh Rádió prágai épülete előtt. A résztvevők fekete ruhában jelentek meg, a bejelentést pedig jelképesen 11 óra 55 perckor tették meg.

A Cseh Televízió képviselője, Jan Moláček szerint a munkatársaknak nem maradt más lehetőségük. Úgy fogalmazott: a kormánykoalíció figyelmen kívül hagyta a társadalmi és szakmai egyeztetésekre vonatkozó felhívásokat is. Moláček szerint a tervezett változtatások miatt tömeges elbocsátások fenyegetnek, amelyek elsősorban a nézők és a hallgatók által érzékelt szolgáltatások színvonalára lehetnek hatással. Hozzátette: veszélybe kerülhet a szerkesztőségek szakmai autonómiája is, vagyis az a lehetőség, hogy az újságírók politikai befolyástól függetlenül végezzék a munkájukat.

A tiltakozás nemcsak a rádió- és televízióadásokban jelenik majd meg, hanem az intézmények internetes oldalain, közösségi médiás felületein és a teletexten is.

A szervezők emellett demonstrációt tartanak a Cseh Televízió hírszerkesztőségének épülete előtt. Az akciót jelképesen támogatja a Cseh Rádió szimfonikus zenekara is. A Cseh Televízió és a Cseh Rádió dolgozói jelezték: ha szükséges, további, határozottabb tiltakozó lépéseket is készek megtenni a közszolgálati média jelenlegi működési modelljének megőrzéséért.

A vita hátterében a kormány által elfogadott törvénymódosítás áll, amely megváltoztatná a két intézmény finanszírozását. A tervezet szerint a Cseh Televízió mintegy 41 millió, a Cseh Rádió pedig körülbelül 16 millió euróval kapna kevesebb forrást.

Andrej Babis kormánya szerint azonban a változtatások célja nem a közmédia gyengítése, hanem a takarékosabb működés elősegítése. A miniszterelnök elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint a koalíció politikai ellenőrzés alá akarná vonni a médiát. Kijelentette: a kormány nem kíván beavatkozni a műsorok tartalmába.

A kérdés azonban újabb vitát váltott ki, miután az ellenzéki jobboldali párt, az SPD képviselője, Josef Nerušil arról beszélt, hogy a finanszírozás átalakítása után a közmédia működésének, illetve tartalmainak ellenőrzését is szigorítani kellene. Ezt Oto Klempíř kulturális miniszter elutasította. A tárcavezető szerint a politikusoknak nem szabad beavatkozniuk sem a közszolgálati média tartalmába, sem annak irányításába.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×