A tájékoztatás szerint vasárnap délután egy 82 éves szentendrei férfi tett bejelentést arról, hogy 51 éves fia késsel támadt rá.
A kiérkező rendőrök elől ugyan a gyanúsított elmenekült, de rövid időn belül elfogták, majd előállították.
Mivel az érintett családi háznál tűzeset is keletkezett, a tűzoltók átvizsgálták az épületet, és egy nő holttestére találták, aki égési sérülésekbe halt bele – közölte a rendőrség.
A PMRFK különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem közölhetnek.
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap este közölte az MTI-vel, hogy kigyulladt egy családi ház Szentendrén, és a tűzoltók a Cseresznyés úti ház átkutatásakor egy holttestre bukkantak. A lángok a mintegy 80 négyzetméteres ház földszintjén csaptak fel, a tűz gyorsan terjedt, mire a környék tűzoltói a helyszínre értek, már a második szint és a tetőzet is lángolt.




