Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
Európai Unió,
Nyitókép: Sergio Mendoza Hochmann / Getty Images

Az AfD szerint ki kell léptetni Németországot az EU-ból

Németország lépjen ki az Unióból és szabaduljon meg az eurótól! – ez áll a Spiegel hírmagazin szerint a radikális AfD párt választási kampányprogramjában. Emellett a külpolitika és az abortusz kérdésében is kemény álláspontot fogalmaznak meg.

Az Alternatíva Németországért (AfD) választási programjának végleges tervezetében visszatért az Európa-ellenes irányvonalhoz – írja a Spiegel a birtokába került dokumentumra hivatkozva. Az anyag szerint a párt egyetért Németországnak az Európai Unióból és az euróövezetből való kilépésével.

„Úgy véljük, hogy szükséges Németország kilépése az Európai Unióból és egy új európai közösség létrehozása” – áll a leírtakban. Az EU-t egy „gazdasági érdekközösséggel” kívánják felváltani. Ennek érdekében sürgetik, hogy Németországban tartsanak népszavazást „az alkotmány európai cikkelyeinek módosításáról”.

Ugyanakkor a párt azt is hangsúlyozza, hogy „az EU-val való kemény szakítás kontraproduktív lenne.

Ezért „konszenzusos tárgyalásokat” javasol az uniós partnerállamokkal. A tervezet sürgeti azt is, hogy Németországnak „lépjen ki az eurórendszerből”, és vezessen be stabil nemzeti valutát, de érdekes módon úgy fogalmazva, hogy „ha szükséges, az euró párhuzamos megtartása mellett”. Mindez „nem megy átváltási költségek nélkül”, jegyzik meg, hozzátéve, hogy ezek azonban kisebbek, mint „az euróban maradás állandó költségei”.

Az AfD a 2021-es szövetségi választási kampányban már előhozakodott ezekkel az ötletekkel, de később visszalépett egy esetleges „Dexit”gondolatától – teszi hozzá a Spiegel. Idén februárban Tino Chrupalla, a párt frakcióvezetője azt mondta, hogy már elkéstek a kilépéssel. Ehelyett a párt az EU reformját sürgette.

A dokumentumban szerepel néhány további, javasolt radikális irányvonal is: Az AfD „abszolút kivételes esetekben... bűncselekmény vagy egészségügyi indok esetén” engedélyezné csak a terhességmegszakítást, mert „túl sok évente az abortusz Németországban”. Sürgeti továbbá, hogy az anyáknak a beavatkozás előtt mutassanak ultrahangos képeket a magzatról – kimondatlanul azt sugallva, hogy ezzel eltántoríthatják döntésüktől a nőket.

Emellett az AfD vissza akarja vonni azt a Nagy-Britanniában is vitát kiváltó lehetőséget, hogy az állampolgárok önként deklarálják a nemüket

és hogy megváltoztassák a nemüket és a nevüket a személyi igazolványon (a briteknél ezt Skóciában pártolta az ottani autonóm kormányzat).

A pénzügyeknél az AfD szembemegy azzal a trenddel, amely egyre inkább a készpénz eltűnéséhez vezet. A párt szerint a készpénz használata „polgári szabadságjog”, ugyanakor viszont lazítaná a Bitcoin és más kriptovaluták szabályozását.

Ami pedig sok európai partner ellenkezését kiváltja majd: a párt szerint vissza kell térni a Moszkvával folytatott kereskedelemhez. Az AfD több oldalon keresztül taglalja, hogy Oroszország olcsó gázimportőr, Ukrajnának semleges államként kell alakítania a jövőjét „az EU-n és a NATO-n kívül”. Emellett nem nevezik agressziónak Ukrajna megtámadását. Továbbá a párt nem foglalkozik a kötelező katonai szolgálat lehetőségével, pedig korábban épp ezt forszírozta.

A tervezetről a párt januári kongresszusán szavaznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Völgyi Péter a korszakos kosárlabdasikerről: a vb-n kiderül, hogyan érhetünk el még többet

Völgyi Péter a korszakos kosárlabdasikerről: a vb-n kiderül, hogyan érhetünk el még többet

A női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint plusz motivációt jelentett a csapatnak az isztambuli világbajnoki selejtezőben, hogy nem sikerült kijutni a 2024-es párizsi olimpiára. A szakember az InfoRádióban arról is beszélt, hogy mindenképpen a vb-kijutás volt a cél, de előzetesen úgy gondolta, hogy két győzelem is elég lesz a bravúrhoz, ami 28 év után sikerült újból. Végül az olimpiai ezüstérmes japánokat, Argentínát és Törökországot is sikerült legyőzni.

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×