Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Gold coin Stack On the table save money Taking care of money
Nyitókép: ArtRachen01/Getty Images

A vártnál nagyobbat esett az eurózóna inflációja

A vártnál jóval nagyobb mértékben, 2,4 százalékra esett az euróövezetben az infláció – ami megkönnyebbüléssel töltheti el a fogyasztókat és remények szerint rövidesen a kamatlábak mérsékléséhez vezethet.

Az előző hónapban még 2,9 százalék volt az euróövezet inflációja, tehát a fél százalékpontos esés jelentősnek számít. Ez azt jelenti, hogy 2021 júliusa óta nem volt ilyen lassú a drágulás üteme – emlékeztet a Financial Times gazdasággal és pénzüggyel foglalkozó napilap.

A vérszemet kapott befektetők ennek nyomán nyomást gyakorolnak az Európai Központi Bankra, hogy rövid időn belül csökkentse a kamatlábakat. Az illetékesek azonban addig magasan akarják tartani őket, amíg bizonyossá nem válik, hogy tényleg megfékezték az évtizedek óta példátlan inflációt – a pénzromlás mértéke az év elején még 10,6 százalék volt, a maginfláció pedig 6 százalék hoz közelített.

De mi okozta a hirtelen javulást?

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala által csütörtökön közzétett adatok szerint a harmonizált fogyasztói árindex lassulása mögött elsősorban az energiaárak csökkenése, valamint az élelmiszerek és a szolgáltatások árának korábbinál alacsonyabb növekedése állt.

A Reuters által megkérdezett közgazdászok szerényebb, 2,7 százalékos esésre számítottak. A befektetők azzal reagáltak, hogy jövő áprilisra árazták be az Európai Központi Bank betéti kamatláb csökkentését.

„A csökkenő infláció és a stagnáló gazdaság véleményünk szerint már a jövő év első negyedévében indokolhatja az EKB kamatcsökkentését” – nyilatkozta Matthew Landon, a JPMorgan Private Bank stratégája. „Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Christine Lagarde, a bank elnöke és társai vezetésével beindul a világban a következő kamatcsökkentési ciklus.”

Lagarde asszony viszont a héten arra figyelmeztetett, hogy „még nem jött el az ideje annak, hogy győzelmet hirdessünk”. A győzelem az ő olvasatában az lenne, ha sikerülnek két százalékra szorítani az erozóna inflációját. Az EKB főnöke hozzátette, hogy

továbbra is erős a bérnyomás, és ez az infláció egyik fő mozgatórugója.

Az Európai Központi Bank vezetése legközelebb december 14-én ülésezik, amikor – a közgazdászok várakozásai szerint – csökkenti a növekedésre és az inflációra vonatkozó előrejelzéseit.

Andrew Kenningham, a Capital Economics tanácsadó cég közgazdásza azonban azt mondta, hogy a döntéshozók „biztosan” azt mondják, hogy még mindig „túl korai a kamatcsökkentés”, különösen azért, mert a magasabb energiaárak valószínűleg decemberben ismét 3 százalék fölé viszik az euróövezet inflációját.

És hogy mit jelent a hír az euróövezetben élő átlagpolgárnak? Az FT megjegyzi: a megélhetési költségek még mindig 20 százalékkal magasabbak, mint a három éve indult inflációs ugrás előtt. Viszont növekszik a vásárlóerő és növekszenek a fizetések és gyorsabban, mint az árak.

Közben az eurózóna egyes országaiban más és más a helyi inflációs adat. Szlovákiában például 6,9 százalék, míg Belgiumban 0,7 százalék. Öt országban már most az EKB 2 százalékos célértéke alatti a pénzromlás üteme.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×