Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
316.37
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tárgyalásuk előtt a vlagyivosztoki Russzkij szigeten lévő Távol-keleti Szövetségi Egyetemen 2019. április 25-én.
Nyitókép: MTI/EPA/EPAPool/Szergej Ilnyickij

Akár észak-koreai űrhajóst is vihetne Oroszország az űrbe

Oroszország kész segíteni az észak-koreai műholdas technológia fejlesztését – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a két, a Nyugattól elszigetelt ország lehetséges „fegyverzeti együttműködéséről” is beszélt. Putyin vendége, Kim Dzsong Un pedig azt mondta: kiáll Moszkva mellett a Nyugat elleni harcban.

Majdnem egy teljes napig vonatozott Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor, hogy találkozhasson orosz házigazdájával, Vlagyimir Putyinnal, aki Oroszország távol-keleti űrrepülőterén, az amuri körzetben fekvő, Vosztocsnijban fogadta. A repülést inkább mellőző és páncélvonattal érkező Kimnek kényelmes volt, hogy az űrkomplexumtól néhány kilométerre ér véget a vasúti pálya. Az ötórás csúcs során közösen megtekintették az űrközpontot és egy új Szojuz-2 rakétakilövőt. Putyin közölte: nagyon örül a vendégnek és ebéden is vendégül látta az észak-koreai delegációt.

A kamcsatkai rákkal töltött pelmenyi, illetve a burgonyával és gombával tálalt tokhal után Kim pohárköszöntőjében jó egészséget kívánt Putyinnak és

„győzelmet” jósolt „a Nagy Oroszországnak” az „expanzionista hegemóniára törekvő Nagy Gonosszal” – azaz a Nyugattal - folytatott „szent harcban”. Ez alatt természetesen az ukrajnai háborút értette.

A két vezető baráti találkozójának – ami annak ellenére volt szívélyes, hogy Oroszország is aláírta az Észak-Korea elleni ENSZ-szankciókat – Ukrajna adta az apropót. Nyugati politikusok szerint Oroszország fegyvereket, vagy legalábbis lőszereket szerezne be távol-keleti szomszédjától. Cserébe Phenjan segítséget kaphat műholdas és rakétatechnológiája fejlesztéséhez, sőt, akár egy űrhajósát is felvinnék az oroszok az űrbe. A Reuters úgy tudja, hogy a látogatók közt volt az észak-koreai Lőszer-ellátási Szervezet igazgatója is.

Jelentések szerint Kim részletes kérdéseket tett fel, amikor megmutatták neki az új orosz, mintegy 43 méteres Angara rakétát. A potenciális katonai együttműködésről szóló alkura utalt a találkozón Szergej Sojgu védelmi miniszter részvétele is, aki néhány hónapja Észak-Koreában járt. Putyin ugyanakkor azt is megemlítette, hogy Oroszország bár betartja az ENSZ-szankciókat, de lát lehetőséget a fegyverzeti együttműködésre.

Az eseményeket figyelemmel kísérő Egyesült Államok közölte: újabb szankciókkal torolja meg az esetleges fegyverszállításokat – de már nehéz elképzelni, hogy milyen új intézkedéssel lehetne még büntetni Észak-Koreát.

Kirilo Budanov, az ukrán titkosszolgálat – SZBU – főnöke szerint Phenjan valójában másfél hónapja szállít fegyvert az oroszoknak, „mert már akkor megállapodtak”.

Putyin azt is közölte, hogy vendége hazafelé tartva katonai és polgári repülőgépgyárat látogat meg Komszomolszk-na-Amure városban és Vlagyivosztokban, ahol még az orosz távol-keleti flottát is megtekinti. Ő maga pedig elfogadta Kim meghívását és a jövőben Észak-Koreába látogat.

A két autokrata vezető különösen szívélyes hangulatban folytatta le a találkozót és többször utalt a Szovjetunió, valamint Észak-Korea szövetségére. Putyin bedobott egy koreai mondást is: „a jó ruha az új ruha, de a régi barát a jó barát... nálunk azt mondják: egy régi jóbarát jobb, mint két új”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×