Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Liz Truss brit miniszterelnök felszólal a Konzervatív Párt birminghami kongresszusán 2022. október 5-én, az esemény zárónapján.
Nyitókép: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Liz Truss hamvaiból támadt fel a pártkonferencia végére

A brit kormányfő az elmúlt viharos napok ellenére nem hátrált meg, és lelkesítő záróbeszédet tartott a konzervatív pártkongresszuson. Azzal vádolta a politikai ellenfeleket, hogy „növekedés ellenes koalícióként” fékezik Nagy-Britanniát.

A nem egészen egy hónapja hatalmon lévő Liz Truss úgy ment neki a pártvezetői minőségében első konferenciának, hogy sokan a fejét követelték a gazdasági terve által okozott pénzügyi vihar miatt. Szerencséjére egy újabb tory vezetőválasztás túl kínos lenne a pártnak.

A korábbi, ultra-alacsony törlesztőhöz képest immár akár hat százalékos lakáskamatot fizető brit ingatlantulajdonosok nehezen fogják megbocsátani neki és kormányának az anyagi csapást. De Truss – elismerve, hogy politikája zavart okozott – közölte: a status quo-hoz való ragaszkodás nem opció, ki kell tartani az irányvonal mellett. Az irányvonal pedig ez: adót kell csökkenteni, még azon az áron is, hogy a kieső költségvetési pénzt adósságból kell kipótolni.

Truss szerint ez „indítja be Nagy-Britanniát, vezeti át a viharon és teszi erősebb nemzetté”. Aki ennek ellenáll és amivel ő szembeszáll, az a „növekedés ellenes koalíció” – mondta.

Az általa „a vállalkozás ellenségeinek” nevezettek közé sorolta az ellenzéki pártokat, a „militáns szakszervezeteket”, egyes elemzőközpontokat, és a radikális környezetvédő aktivistákat. A beszédet a Greenpeace kampányszervezet emberei próbálták megzavarni.

„Inkább tiltakoznak, mint tennének valamit. Inkább a Twitteren csevegnek, mint nehéz döntéseket hoznának. Taxival mennek észak-londoni liberális értelmiségi negyedekből a BBC stúdióiba, hogy ellenálljanak mindennek, ami változást hirdet. Adásaiktól podcastjaikon át, ugyanazokat a régi válaszokat ismétlik” – mondta.

A valóság azonban az volt, hogy saját pártja – nem épp liberális irányultságú tagjai – szegültek szembe politikájával. Ennek nyomán volt

kénytelen az eheti konferencia első napjaiban két hátraarcot is csinálni és visszavonni például a leggazdagabbak tervezett adócsökkentését.

A pártbéli lázadók a jövő héten újra összeülő parlamentben mutathatják ki a foguk fehérjét, legközelebb azért, mert gyanítják, hogy Truss reálértékben csökkentené a szociális segélyeket, amelyeket nem akar a megugrott inflációhoz igazítani. Ezzel mandátumokat veszíthetnek a következő választásokon, amit sok tory képviselő nem akar annyiban hagyni – még ha fel is függeszthetik, ha a kormány ellen szavaz.

Trussnak sikerült kínos jelenetek nélkül, tapsok közepette lezárni a konferenciát. Hívei szerint időt nyert, és meg tudja győzni saját kétkedő képviselőit. De volt olyan is, aki szerint „olyan húrokat penget, amelyekre senki sem figyel. A választók nem gazdasági növekedést akarnak, hanem annak a következményeit. De ő úgy beszél róla, hogy senki sem érti”.

A konzervatívok liberális szárnyához kötődő Bright Blue elemzőközpont „amatőrnek és amorálisnak” titulálta a kormányát. Sir David Frost volt brexit főtárgyaló viszont azt mondta: jó a víziója, folyamatosan érvelnie kell mellette és olyan csatákat választania, amelyeket megnyerhet. A font viszont több, mint 1,3 százalékkal esett a dollárhoz képest a beszéd nyomán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×