Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Robert Fico szlovák parlamenti képviselő, volt kormányfő, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke a szlovák parlament ülésén, amelyen a rendőrségi őrizetbe vételéről szóló ügyészségi kérelemről döntenek Pozsonyban 2022. április 28-án. Ficót és kormányának egykori belügyminiszterét, Robert Kalinákot a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) többek között bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint számos más bűncselekménnyel vádolja. A Fico ellen felhozott vádak még a miniszterelnöki hivatalának idejére nyúlnak vissza.
Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Ukrajna feketelistájára került Robert Fico

A dezinformációt terjesztők listájára sorolta az ukrán kormány dezinformációellenes hivatala a korábbi szlovák kormányfőt, mert az ukrán és a szlovák kormányétól eltérő véleményt fogalmazott meg az ukrajnai háborúról. Mindemellett kifogásolják, hogy Fico azt állítja, a nyugati országoknak haladéktalanul fel kellene oldaniuk a Moszkvával szemben bevezetett szankciókat.

Július közepén az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz tartozó, a dezinformáció elleni küzdelemmel foglalkozó központ az „orosz propagandát” terjesztő ismert külföldi személyiségek listájára sorolta Robert Ficót. A hivatal álláspontja szerint a korábbi háromszoros szlovák miniszterelnök kijelentette, Ukrajna – Oroszországgal ellentétben – nem tartotta be a minszki megállapodást, Moszkva nem tehető felelőssé az ukrajnai konfliktusért, és a Nyugatnak fel kellene oldania az Oroszország elleni szankciókat.

Az ellenzéki Smer elnöke, azt írta a közösségi oldalán, hogy aki más véleményen van, mint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az bűnöző. Ján Mažgút, a Smer párt szóvivője úgy fogalmazott, ilyen a liberális demokrácia Szlovákiában is.

„Akinek más a véleménye, azt először megpróbálják a sajtó által elhallgattatni és kompromittálni, és ha ez nem működik, bezárják”

– mondta Mažgút. A Smer szerint Ukrajnában az Egyesült Államok és Oroszország között folyik a háború, Ukrajna pedig abszolút amerikai ellenőrzés alatt áll. „Robert Fico sem az Egyesült Államok, sem Ukrajna, sem Oroszország oldalán nem áll, hanem Szlovákia, a józan ész és az igazság oldalán” – tette hozzá a szóvivő.

Jozef Lenč, a Nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem politológusa szerint az ukrán dezinformációellenes hivatal Robert Fico politikáját az exkormányfő megnyilvánulásai alapján Kreml-pártinak minősítette, és nem ő az egyetlen politikusa a Smernek, aki a pártelnökhöz hasonló véleményen van. „A párt legerősebb emberét választotta ki az ukrán hivatal.

Az, hogy felkerült erre a listára, semmilyen formában nem befolyásolja az ő párton belüli pozícióját.

Azoknak az embereknek a szemében, akik őt és a Smert is támogatják, Robert Fico véleménye teljesen elfogadható” – fejtette ki a politológus. Jozef Lenč hozzáfűzte, hogy Robert Fico külföldi megítélésén a kijelentései semmit sem változtatnak. Mindez akkor is megmutatkozott, mikor Fico korábban nyílt levelet írt Brüsszelnek. „Azok az emberek, akik Robert Fico szavára hallgatnak Európában, csak képzeletbeli barátai a volt kormányfőnek. De a politika a lehetetlen művészete is egyben, tehát lehet, hogyha Fico újra pozícióba kerül odahaza, akkor ismét tárgyalnának vele, mint Orbán Viktorral vagy Szijjártó Péterrel” – jegyezte meg a politológus.

Ukrajna nemzetbiztonsági szerve Robert Ficóval együtt összesen 75-tel bővítette azon személyek listáját, akik véleményük szerint támogatják az orosz propagandát. A V4-es országokból Tomasz Jankowski lengyel politológus került még fel a listára, de szerepel rajta Marine Le Pen és Eric Zemmour francia politikus is, továbbá Rand Paul amerikai republikánus szenátor és Tulsi Gabbard volt demokrata kongresszusi képviselő.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×