Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Charles Michel belga miniszterelnök érkezik az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napi ülésére 2019. október 18-án. A tárgyalások középpontjában a Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnéséről előző nap született megállapodás áll.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Charles Michel: Csak közösen tudunk megküzdeni az igényes feladatokkal

Szlovákia számára csak egyetlen jövő létezik, az EU- és a NATO-tagság” – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő, miután Pozsonyban vendégül látta az Európai Tanács elnökét. Charles Michel szerint az uniónak erős és pozitív szerepet kell vállalnia az iraki és a közel-keleti helyzetben, hogy a világ elkerülje a feszültség fokozódását.

A Pozsonyba látogató Charles Michel szerint nagyon fontos, hogy az Európai Unió megőrizze a biztonságot és a stabilitást, valamint a közel-keleti kapcsolatait. Azt is hangsúlyozta, az uniós tagállamoknak egységes álláspontot kell képviselniük, folytatni a párbeszédet az érintett országokkal és diplomáciai erőfeszítéseket tenni a helyzet megnyugtatására. Leszögezte, hogy ugyanilyen fontos a NATO-ban az Egyesült Államokkal való partneri viszony megőrzése. Peter Pellegrini szintén az egységes fellépés fontosságát hangsúlyozta, mint mondta,

hiba lenne egyoldalú és elhamarkodott intézkedéseket hozni.

A szlovák kormányfő és az Európai Tanács elnöke a 2050-re célként kitűzött uniós klímasemlegességről is tanácskozott, Michel kiemelte Szlovákia konstruktív hozzáállását és kötelezettségvállalását ezen a téren.

"Valóban nagyon költséges lesz az ipari termelés és a technológiák hozzáigazítása a feltételek teljesítéséhez, sok régióban ehhez a gazdaság átalakítására lesz szükség" – fűzte hozzá Pellegrini.

A szlovák miniszterelnöknek meggyőződése, hogy

az uniós költségvetésnek igazságosnak kell lennie, és a tagállamoknak gazdasági erejük alapján kellene ahhoz hozzájárulniuk.

Úgy véli, az elkövetkező hét év költségvetése nélkül nem lehetne az olyan globális kihívásokra megoldást találni, mint a digitális technológiai forradalom, a klimatikus változások, a biztonsági helyzet, a migráció és a tagállamok közti regionális különbségek csökkentése.

"Biztosítottam az Európai Tanács elnökét, hogy Szlovákia nagyon konstruktív lesz a tárgyalások során ezek után is. Kormányfőként értem bizonyos engedmények szükségességét” – nyilatkozta Peter Pellegrini. Hozzáfűzte, hogy bár az Európai Tanács elnökére nehéz feladatot bíztak – hiszen a tagállamokkal kell kompromisszumot kötnie –, nagy reményeket fűz Charles Michelhez.

Az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy csak közösen tudnak európai szinten megküzdeni a sokrétű és igényes feladatokkal. Az egyezség az európai költségvetésben nem csupán technikai, hanem politikai vitát is eredményez. Úgy látja, kényes téma a regionális különbségek figyelembevétele, de épp ezért fontos, hogy az európai uniós költségvetés számoljon vele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×