Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök bokszkesztyűt visel a Jimmy Egan Bokszakadémián tett látogatásán Manchesterben 2019. november 19-én. Nagy-Britanniában december 12-én tartanak előrehozott parlamenti választást.
Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

Csodabogarakat akar az államigazgatásba a brit kormányfő rettegett főtanácsadója

Földrengést hozna a brit államigazgatásba Boris Johnson és befolyásos tanácsadója. A hivatalnokoknak időről időre vizsgákon kell bizonyítaniuk rátermettségüket, azért, hogy inkompetenseket ne léptessenek elő.

Adattudósokat, közgazdászokat, „szuper-tehetséges” csodabogarakat és különcöket akar látni a brit államigazgatásban Dominic Cummings, a brit kormányfő rettegett főtanácsadója. Ő volt az a stratéga, aki 2016-ban sikerre vitte a brexit népszavazási kampányt. A brit kilépés ellenzői gyűlölik, és arroganciája miatt konzervatív körökben sem népszerű.

Most blogján írt arról, hogy modernizálni akarja a brit állam irányítását, mert egy tudományos projekt technológiával megtöltött irányítóközpontjához képest a brit kormánytárgyaló ugyanolyan, mint 1914-ben volt. Olyan emberek kellenek írta, akik „igazi fenegyerekek, soha nem jártak egyetemre és kitörtek valami koszfészekből”.

Odaszúrt az oxfordi-cambridge-i elitnek is

és diadalittasan meg is jegyezte: a betokosodott brit elit ezért vesztette el az uniós referendumot.

Boris Johnson miniszterelnök, aki a brexit levezénylésével is szeretné hangsúlyozni, hogy mennyire a tettek embere, magáévá tette az úgymond „földrengésszerű változásokat” ígérő tervet. Ennek értelmében az állami hivatalnokokat rendszeres vizsgákon tesztelik, hogy „a világ legdinamikusabb államát” teremtsék meg.

Az újraválasztott konzervatív kormány szerint az államigazgatásban „fájdalmasan felkészületlen” emberek ülnek, akik „körhintaszerűen” landolnak új állami állásokban, de úgy, hogy közben egyre inkább inkompetensek.

A múltban a brit államigazgatási kar felkészültségével és pártatlanságával magyarázták, hogy más országokhoz képest a választások után akár egy nappal is hivatalba tudtak lépni új kormányok. Cummings viszont megjegyezte:

„az állandó közhivatalnoki réteg ötlete a történelemkönyvekbe való”.

Emellett felpanaszolta, hogy „szinte soha nem rúgnak ki olyan vezetőket, akik kudarcba fulladt nagy projektek élén álltak”.

A magas rangú hivatalnokokat képviselő FDA szakszervezet ugyanakkor sértőnek és a modern államigazgatás nüanszait nem ismerőnek titulálta a megjegyzéseket. „Az összes vezető pozíciót a teljes munkaerőpiacon meghirdetik, tehát, aki megkapja, az nemcsak sikeresen összemérte erejét a kollégáival, de külső jelöltekkel is” – írta az érdekképviselet egyik vezetője, Dave Penman.

A konzervatív kormány közben egyes minisztériumok megszüntetésére, illetve összevonására készül és tagadja, hogy az eddig pártatlan hivatalnokokat politikai lojalitásra köteleznék. Boris Johnson bírálói szerint valójában arról van szó, hogy

egyszerű elbocsájtásokat tervez

és kevesebbet akar költeni az államigazgatásra, mint ami biztosítaná annak megfelelő működését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×