Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
320.79
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pexels.com

Tiszta levegőt, kevesebb műanyagot akarnak a szlovákok

Párizs után Pozsony ad otthont a levegőminőségről tartott európai fórumnak. A következő két napban a pozsonyi várban zajló Tiszta Levegő Fórumon több mint 500 elismert európai szakember vesz részt. A esemény is jelzi, hogy Szlovákiában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. A pozsonyi parlament szerdán az egyszer használatos műanyagtermékek forgalmazását is betiltotta.

Az Eurobarométer felmérése szerint Szlovákia lakosságának 47 százaléka úgy érzi, nem kellőképpen informált a légszennyezés problémájának kérdéskörében, további 11 százalék pedig azt mondja, egyáltalán nem rendelkezik információkkal a témáról. Ez is elhangzott azon a pozsonyi konferencián, amelyet a 2017-es párizsi tiszta levegővel foglalkozó európai fórum mintájára rendeztek meg a szlovák fővárosban.

A fórum célja, hogy ágazati szakemberek és szakpolitikusok közös erőfeszítése révén a nyilvánossággal együttműködve megoldást találjanak a levegő minőségének javítására. „A fórum megrendezése nagyon jó jel, mivel azt mutatja, hogy

kollektív érdek fűződik a levegő minőségének javításához.

Ez egy nagyszerű kezdés” – jelentette ki Karmenu Vella, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa.

Sólymos László, Szlovákia környezetvédelmi minisztere felhívta a figyelmet, hogy 2017-ben új levegővédelmi jogszabály lépett érvénybe Szlovákiában, hatékonyabbá vált a lakosság szmoghelyzetről való tájékoztatása, és lehetőség nyílt alacsony kibocsátású zónák kijelölésére a városokban és a falvakban. A miniszter hozzátette: fontos lépésnek tartja, hogy a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet projektje is megvalósul, amelynek köszönhetően 15 új állomással bővül az intézet megfigyelőrendszere és hatékonyabbá válik a levegőminőség megfigyelése.

A kormány 35 millió euróval támogatja a kazáncsereprogramot. Ennek keretében a régi, elavult, szilárd tüzelésű kazánokat lehet környezetbarát, gázüzeműre cserélni. Szlovákiában ugyanis becslések szerint 120 ezer háztartás 30 évnél öregebb kazánnal fűt. A környezetvédelem érdekében tett további intézkedések egyikeként a parlament szerdán elfogadta az új hulladéktörvényt, melynek értelmében

betiltják az egyszer használatos műanyag termékek egy részének forgalmazását Szlovákiában.

Az intézkedés a műanyag tányérokat, evőeszközöket, italkeverőket, szívószálakat, léggömb- és fültisztító pálcikákat, valamint az expandált polisztirolból készült ételtartókat, poharakat érinti. A tilalom a biológiailag lebomlani képtelen, ezért környezetszennyező műanyagokra vonatkozik. A módosítás értelmében továbbá 2023-tól minden egyes községnek lehetővé kell majd tennie a biohulladék szelektív gyűjtését, valamint alacsonyabb költségekkel fogják terhelni azokat a gyártókat, amelyek tartósabb, megjavítható vagy könnyebben újrahasznosítható termékeket állítanak elő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×