Infostart.hu
eur:
361.93
usd:
318.05
bux:
144582.24
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok győztes elnökjelöltje egy televíziós műsorban, Pozsonyban 2019. március 31-én. Caputová jelentős előnnyel nyerte meg az előző nap az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás, második, döntő fordulóját.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Két magyar tanácsadója is lesz az új szlovák államfőnek

Zuzana Čaputová Szlovákia új köztársasági elnöke már az államfőválasztás második fordulója előtt bejelentette, hogy az országban élő nemzetiségi kisebbségek, így a szlovákiai magyarok képviselői közül is választ tanácsadókat.

A magyar kisebbséget érintő ügyekben Simon Attila történész és Németh Ilona képvőművész látja el szakmai tanácsokkal a köztársasági elnököt.

Zuzana Čaputová még a megválasztása előtt tartott egy nem formális találkozót a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának delegációjával, és már ott egyértelművé tette, hogy aktívabban szeretne foglalkozni a kisebbségek ügyével, mint elődei, akik tulajdonképpen teljesen ignorálták ezt a kérdéskört. Čaputová aztán az első és a második körben aratott győzelme után is megköszönte a kisebbségek nyelvén is a támogatást. Néhány nappal a beiktatása előtt pedig bejelentette, hogyan is képzeli el ezt a nyitást.

Belső tanácsadót ugyan nem alkalmaz, ám létrehozott egy kisebbségi ügyekkel foglalkozó külső testületet, melybe három magyar szakértőt is meghívott. Egyikük Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi tanár, másikuk Simon Attila történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, az MTA külső tagja – ők a magyar kisebbség képviseletében vesznek részt a tanács munkájában. A harmadik magyar tag Teru Viktor, a roma oktatási alap szlovákiai koordinátora, ő a roma kisebbséget képviseli majd.

Simon Attila a tanácsban való munkától elsősorban azt várja, hogy olyan impulzusokat adnak az államfőnek, amelyek jó irányba viszik az országot. „A közösségünk folyamatosan arra panaszkodik, hogy nincs szavunk, nem tudjuk érvényesíteni az akaratunkat, nem jelenünk meg a szlovák közéletben. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben nem szabad egy ilyen felkérést visszautasítani.

Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy kimaradunk a dolgokból. Ott kell lenni, részt kell venni ezekben a dolgokban”

– mondta Simon Attila.

A történész kiemelte, hogy nem politikai tanácsadásról, hanem egy szakmai testület létrehozásáról van szó. „A mi feladatunk nem az lesz, hogy politikai tanácsokat adjunk, hiszen ehhez nem értünk. Nem is ezért megyek oda. Azt gondolom, hogy tőlünk azt várja az államfő, hogy segítsünk neki megérteni a szlovákiai magyar közösséget” – fűzte hozzá.

Németh Ilona elmondta, nem tart attól, hogy az államfő tanácsadó testületében való tagsága befolyásolná a pártatlanságát. Hozzátette,

álláspontjaik kialakításához további szakértőket szeretnének bevonni.

„Minél több szempont, minél többfajta nézőpont érvényesül egy kérdés megvitatásában, annál inkább olyan válasz születhet, ami előre viszi a dolgokat. Ezért vállaltam el a felkérést, amelyről azt vélem, hogy nem is egy tanácsadói pozíció, hanem inkább egy szerepkör, amelyben tudok segíteni” – fogalmazott Németh Ilona.

A Zuzana Čaputová munkáját segítő tanácsadói csoport az előzetes elképzelések szerint kéthavonta ül majd össze. Az új köztársasági elnök Andrej Kiska államfőt váltja. Čaputovát június 15-én, szombaton iktatják be hivatalába.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Fordulat előtt a vállalati hitelezés? − A kamatkörnyezet alakulása is terítéken lesz a kiemelt szeptemberi KKV-fórumon

Fordulat előtt a vállalati hitelezés? − A kamatkörnyezet alakulása is terítéken lesz a kiemelt szeptemberi KKV-fórumon

A magyar kamatkörnyezetben érdemi fordulat kezd kirajzolódni: megindult egy mini kamatcsökkentési ciklus, ami ugyan belátható időn belül még nem jelent kitermelhető piaci kamatokat, de legalább újra tervezhetőbbé válhat a kamatpálya. Márpedig az utóbbi évek bizonytalanságát követően már ez is jó hír a hazai KKV-szereplők számára. A vállalkozói hitelpiaccal és a kamatkörnyezettel még bővebben foglalkozunk Portfolio szeptember 9-i Lendületben a hazai vállalkozások 2026 konferenciáján, amelyre már lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×