Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Francia zászlót lenget a dráguló üzemanyagárak ellen tiltakozó sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők egyike égő úttorlaszok előtt a Diadalív közelében, a párizsi Champs-Elysées sugárúton 2018. december 1-jén.
Nyitókép: Yoan Valat

Francia zavargások: sérültek, feldúlt Champs-Élysées és felgyújtott kormányzati épület

Belpolitikai válságot okozott Franciaországban a sárga mellényesek immár harmadik hete tartó tiltakozása, az ellenzék egy része a parlament feloszlatását és új választások kiírását követeli.

„Soha nem látott erőszakos cselekedetekről” beszélt a párizsi rendőrfőkapitány a sárga melényesek szombaton a francia fővárosban megtartott, „harmadik felvonásnak” nevezett tüntetését követően. Az üzemanyagárak, de általában az egyre drágább élet ellen tiltakozó, és immár Emmanuel Macron lemondását követelő, többnyire békés tüntetők közé keveredett szélsőjobb és -baloldali csoportok, illetve piti bűnözőkből álló törő-zúzók

minden törhetőt széttörtek, gyújtogattak és fosztogattak a francia főváros legelőkelőbb sugárútján, a Champs-Élysées-n és környékén.

De az egyre dühösebb sárga mellényesek egy része is erőszakos volt ezen a napon, ők elsősorban a rendőröket támadtak meg, nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is. A lakosság lelkiállapotát jól példázza, hogy a dél-nyugat franciaországi Toulouse-ban az utcai összecsapásokban 57 ember, köztük nem kevesebb, mint 48 rendőr sebesült meg. De az is a „soha nem látott” kategóriába tartozik, hogy egy közép-franciaországi megyeszékhelyen az emberek felgyújtották a kormányt helyi szinten képviselő prefektus székházát, a prefektúrát.

A jobboldali Republikánusok vezetője, Laurent Wauquiez szerint népszavazást kell tartani az államfő által meghirdetett ökológiai átmenetről, amiről amúgy egyre inkább kiderül: üres ideológiai húzás, amely a lakosság megadóztatását legitimálja, de mögötte nincs valóságos program.

A radikális jobboldalt képviselő Marine Le Pen és a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország elnöke ugyanakkor

a parlament feloszlatását és új választások kiírását javasolják,

mondván akkora az ellenállás a kormány politikájával szemben, hogy ezt a válságot másképp nem lehet feloldani. A szélsőbal vezetője, Jean-Luc Melenchon emellett a héten bizalmatlansági indítványt is benyújt a kormány ellen a parlamentben és máris annak támogatására szólította fel az ellenzéki pártokat.

Mindeközben az államfő utasítására Edouard Philippe miniszterelnök hétfőn találkozik az ellenzéki pártok vezetőivel, akik napok óta egybehangzóan azt kérik Macron-tól, hogy a feszültség csökkentése érdekében vonja vissza vagy legalább egy időre halassza el az üzemanyagadó januári újabb emelését, kedden pedig a sárga mellényesek képviselőit fogadja.

A hivatalos verzió továbbra is az, hogy a kormány folytatja a megkezdett reformokat, az úgynevezett ökológiai átmenetet is, és az üzemanyagadót nem vonja vissza. Az immár politikai követeléseket is megfogalmazó, többek közt az államfő és a parlament legitimitását megkérdőjelező sárga mellényesek a harc folytatását ígérik, amennyiben nincs engedmény számukra.

Az ország különböző helyszínein ezekben az órákban is jelen lévő és aktív tiltakozók azt mondják, ha kell december 8-án ismét Párizsba vonulnak.

Márpedig ezt a forgatókönyvet mindenki igyekszik elkerülni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×