Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még mindig komoly gond a "fehér szökés" Szlovákiában

Figyelmeztette Szlovákiát az Amnesty International és az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány, hogy megsértette a roma gyermekek művelődéshez való jogát.

A szlovákiai hivatalok a non-profit szervezetek jelentése szerint erősen elítélik a roma gyerekeket és úgy tekintenek rájuk, mint akik mentálisan alkalmatlanok az iskolalátogatásra, ezért úgynevezett nulladik osztályba és speciális iskolába küldik őket, ahol korlátozott az átvett tananyag. Mindez a jövőben hátrányt jelent ezeknek a gyermekeknek és akár kizárhatja őket a munkaerőpiacról, szegénységbe taszíthatja őket és más társadalmi jelenségeket idézhet elő.

 Az Amnesty International és az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány tagjai négy konkrét esetet vizsgáltak meg: olyan kelet-szlovákiai iskolák osztályait, ahová kizárólag roma gyerekek járnak. Az aktivisták megállapították, hogy a helyzet egyre romlik annak ellenére, hogy hosszú ideje figyelmeztetnek a problémára. Maguk a pedagógusok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a roma gyerekek önbecsülése csökkenjen azzal, hogy becsmérlik jövőbeli terveiket. Nem tartják például reálisnak, hogy egy roma gyermek álma arról, hogy tanító vagy orvos legyen, teljesülhet.

 Problémát okoz a „fehér szökésnek” nevezett jelenség, vagyis hogy ha egy iskola hivatalosan nem szegregálja a gyermekeket, a többségi lakossághoz tartozó szülők elkezdik a gyerekeiket más iskolába átíratni, így egy idő után ismét szegregálttá válik az adott intézmény.

 „Mindez jelzés értékű kell, hogy legyen a non-profit szervezet számára, hogy az iskolák és az oktatás minőségével kezdjenek valamit. Megoldást jelentene az iskolák finanszírozásának átértékelése is, hogy a pedagógusoknak lehetőségük legyen az individuális oktatásra és ezzel emelkedjen az oktatás minősége” – mondta el a témával kapcsolatban Marek Szilvási, az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány tagja.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×