Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Trump jótékonysági alapítványánál is vizsgálódnak

Donald Trump adóügyei és büszke megjegyzései arról, hogyan használt kiskapukat, ziccert kínálnak Hillary Clintonnak, hogy növelje előnyét az amerikai elnökválasztási kampányban. New York állam igazságügyminisztere arra utasította Trump egyik alapítványát, hogy álljon le az adományok gyűjtésével.

Donald Trump republikánus elnökjelölt „a megbundázott rendszer jelképe” – mondta Hillary Clinton, miután kiderült, hogy republikánus riválisa akár 18 éven át nem fizethetett szövetségi adót.

A demokraták jelöltje rögtön kihasználta, hogy egy lap megszerezte Trump 1995-ös adóbevallását, amely közel egymilliárd dolláros veszteséget mutatott – és aminek nyomán az ingatlancézár drámai módon csökkenthette adóterhét.

Trump a tőle megszokott stílusban büszkén felvállalta, amit tett. „Briliáns módon igazodok el a komplikált adótörvényekben, jobban, mint bárki más. Jogosan használtam fel az adórendszert saját és cégem javára” – mondta egy coloradói nagygyűlésen.

Clinton azonban képmutatónak nevezte és azt mondta: míg többmillió amerikai keményen dolgozott és fizetett adót, addig Trump „nem járult hozzá semmivel” az államkasszához.

Trump hívei már korábban azt mondták: az üzletember másféle adókat megfizetett és jótékonysági alapítványokat is támogat.

New York állam igazságügyminisztere azonban épp a karitatív adományok gyűjtése miatt indított ellene vizsgálatot és szólította fel, hogy álljon le a pénzgyűjtéssel.

A levelet még pénteken – az adóügy kirobbanása előtt – küldték ki. Ebben a hivatal megállapította, hogy a Trump Alapítvány úgy szerzett adományokat az idén az államban, hogy nem is regisztrálta magát.

A New York Times közben arról írt, hogy a Trump Alapítvány több szövetségi állam jótékonysági jegyzékéből is hiányzik.

Mivel Eric Schneiderman New York-i igazságügyminiszter a Demokrata párt tagja és Hillary Clinton támogatója, az üzletember-elnökjelölt képviselői politikai húzásnak minősítették utasítását, de azt mondták, együttműködnek vele.

Maga Trump korábban azzal utasította el a bírálatokat, hogy személyesen küld pénzt. A New York-i igazságügyminisztérium most azt vizsgálja, hogy a törvények szerint előírt módon szerzi-e meg és költi-e el az adományokat a Trump alapítvány. A szervezet például gálaestet rendezett, ahol olyan háborús veteránoknak gyűjtöttek pénzt, akik megjelentek a republikánus előválasztási vitán.

Az alapítvány adózási dokumentumai szerint Trump az évek során közel 5 és félmillió dollárt adott a veterán-alapnak, de legutóbb 2008-ban. Azóta más donorok segítették a szervezetet, többmillió dollárral. A New York-i adótörvények szerint azonban ha az adományok egy adott évben meghaladják a 25 ezer dollárt, akkor az alapítványt regisztrálni kell és részletes könyvelést kell benyújtania. A helyi igazságügyi hatóság most arra figyelmeztette Donald Trumpot: 15 napja van az elmaradt dokumentumok benyújtására, különben „New York állam és annak népe elleni pénzügyi csalásnak minősül”, amit tesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×